Magyarország a legnagyobb kihívás

Dolgozott már Magyarországon, Norvégiában, Ausztráliában, és most ismét - Frankfurtba - költözik a család. Szép és elegáns lekerekítése lenne a nemzetközi karrierjének, ha a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatot itthon kamatoztathatná – fogalmazott Lőrincz Balázs Bendegúz fej-nyak sebész professzor. Úgy véli: a magyar egészségügyet meg lehet változtatni, csak tenni kell érte. A Németországban élő osztályvezető főorvossal beszélgetett a Magyar Nemzet.

– Korábban a Magyarországra való hazatérést kizárta.
– Mert nem láttam azt a pozíciót, ahol rendszerszintű hatással lehetnék a hazai egészségügyre és oktatásra, szakképzésre. Az egyetemi tanszékek és az országos intézetek vezetői állásai, úgy tűnt, nem üresednek meg belátható időn belül, ezért nem foglalkoztatott a téma. Ugyanakkor semmilyen más komoly érv nem szólt Magyarország ellen. Nem gondolkodunk alá- és fölérendelt régiókban, Magyarország amellett, hogy a hazánk, ugyanolyan rangos hely, mint Norvégia, Ausztrália és Németország. Vagy éppen Abu-Dzabi, ahonnan a frankfurti állással párhuzamosan szintén megkerestek egy kvázi visszautasíthatatlan ajánlattal, az amerikai Cleveland Clinic helyi intézményétől, amely világszerte az egyik legkomolyabb brand az egészségügyben. Lakóhelyként a globális helyek is lokálisak, ott is van sarki pékség, helyi barátok és a kedvenc játszótér. Hozzászoktunk a feleségemmel, és mellettünk a gyerekek is, hogy globálisan is helyben élő lakóként gondolkodjunk, csak éppen az egész világot tekintjük játszótérnek, ahol Magyarország is egy izgalmas mászóka, ráadásul számunkra talán a legmagasabb, a legnagyobb kihívás is egyben. Éppen ezért vonzó.

– Vagyis ha megtalálná a megfelelő pozíciót, elhagyná Németországot?
– Karácsony előtt pályázatot írtak ki egy hazai egyetem tanszékvezetői, illetve klinikaigazgatói állására, és megpályáztam. Ha megnyerem, és megegyezünk a részletekről, akkor hazatérünk. Sok angol kolléga megy Amerikába, Kanadába és Ausztráliába fellowshipképzésre, akik eleve úgy indulnak el, hogy 1-2 év tapasztalatszerzés után haza fognak térni főorvosnak. Így kéne a magyar orvosoknak is külföldre járniuk, hogy utána egy magyar főorvosi állás hasonlóan vonzó legyen számukra, mint például egy német Oberarzt vagy Chefarzt, illetve egy angol konzultánsi pozíció. Nagyon sok minden múlik a személyes inspiráción; az ember legtöbbször nem témát, hanem témavezetőt és nem szakterületet, hanem mentort, példaképet választ. És ha a személyem hozzájárulhatna ahhoz, hogy itthon tartsam és itthon képezzem nemzetközi színvonalon a fiatal magyar orvosokat, akkor ezt meg is kell próbálnom. Ez küldetés.

– Rendszerszinten változtatna az egészségügyön, így fogalmazott. Mit lát a legfőbb problémának Magyarországon?
– Itt nőttem fel, itt tanultam, de később testközelből, tartósan és belülről láttam az ausztrál, a norvég és a német, kollégáimon keresztül pedig az amerikai, az angol és sok más ország egészségügyi rendszerének működését. Az előnyeit és a hibáit egyaránt. Ezeket a tapasztalatokat szeretném kamatoztatni a hazai egészségügyben. Lenne tennivalóm bőven. Mivel műtétes szakmában dolgozom, tudom, hogy a hálapénz gátolja leginkább a fiatal magyar szakorvosjelöltek operatív fejlődését, hiszen a tapasztalt kollégák nem szívesen nevelik ki a saját konkurenciájukat. Néhány üdítő kivétel persze itthon is akad, de nem általánosan jellemző. Az elméleti oktatás hagyományosan erős a magyar orvosegyetemeken, de a klinikai, gyakorlati képzés sok kívánnivalót hagy maga után. Hozzám rendszeresen jönnek magyar medikusok és fiatal szakorvosjelöltek tanulni, és néhány hét után úgy mennek haza, hogy többet láttak és csináltak, mint otthon fél év alatt. Mi is elsősorban ezért mentünk annak idején külföldre, ezért tudtam már fiatalon is sokat operálni, ráadásul aktívan tanítottak, fogták a kezemet, aztán idejében el is engedték. Szeretnék egy magyar fej-nyak sebészeti iskolát alapítani, egy hazai fellowshiprendszert, amelyen belül a műtéti eredményeket rendszeresen kiértékeljük, statisztikailag feldolgozzuk, publikáljuk, és a betegeknek el is mondjuk, hogy pontosan mire számíthatnak, mind onkológiai, mind pedig funkcionális, illetve életminőségi szempontból.

– Haza lehet csábítani a magyar szakembereket?
– Ha egy példa van rá, akkor akad majd még egy, és még egy, és így tovább. Jó irányokat látok a magyar egyetemek fejlesztéseiben, egyre több progresszív személyiség van vezető szakmai pozícióban, nem reménytelen a dolog. Hogy mi van a vidéki és budapesti közkórházakban, nem tudom pontosan, de azt hiszem, hatalmas szemléletbeli váltásra lenne szükség. Két kollégát is közelről ismerek, akik pályafutásuk jelentős részében külföldön dolgoztak, de egy ponton mindkettőjükben felmerült, hogy visszatérnek Magyarországra. És a szándék nem is rekedt meg az ötlet szintjén, konkrét és helyes lépéseket tettek az ügyben, egészen addig, míg nem szembesültek a hazai szakma elutasításával helyi szinten. Egyiküket szinte kinevették azzal, hogy „amíg te a világot jártad, mi itthon keményen dolgoztunk". Habilitált egyetemi docensről beszélünk, németországi vezető pozícióban, aki a legjobb intézményekben képezte magát, itthon nem nagyon van párja a saját szakterületén, végül mégsem tért haza, és az említett reakció után ez nem is meglepő. Csakis benignus környezetbe van értelme visszatérni, ahová hívják, várják az illetőt. A teljes interjú itt