Március közepétől Magyarországon is szigorúbban szabályozzák a művi meddővé tételt.

Március közepétől Magyarország egyike lesz azon országoknak, ahol a legszigorúbban szabályozzák a művi meddővé tételt. Családtervezési indokkal csak azok kérhetnek ilyen célú orvosi beavatkozást, akik már elmúltak negyven évesek, és legalább három, vér szerinti gyerekük van. A szakemberek szerint ettől nem születik majd több gyerek, maximum több lesz az egészségügyi indok alapján végzett művi meddővé tételt, ami megint csak a hálapénz intézményét erősítheti - írta a hvg.hu.
A vonatkozó törvénymódosítást egy héttel szenteste előtt fogadta el az Országgyűlés. Ez alapján március 15-e után Magyarországon csak az választhatja ezt a fogamzásgátlási megoldást, aki elmúlt 40 éves vagy van három gyereke. A jogszabály nem tesz különbséget a két nem között, mindkettőre ugyanazok a kitételek érvényesek.
A szigorítás azért is érthetetlen, mert kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. 2009 és 2013 júniusa között összesen 44 férfin és 817 nőn végeztek el művi meddővé tételt családtervezési céllal. És az utóbbiak közül csak 59-en voltak 30 évnél fiatalabbak. Azt, hogy ez milyen alacsony szám, jelzi, hogy ugyanebben az időszakban orvosi javallatra - amikor egy gyógyító-megelőző eljárás miatt volt szükség rá - 5585 nőn végezték el a beavatkozást.