A gyerekorvoslás utánpótlásával kapcsolatban volt egy nagyon rosszul beállított elgondolási és képzési rendszer.
Túl kevés a házi gyerekorvos Magyarországon, sok praxis betöltetlen, a dolgozó orvosok átlagéletkora pedig 60 év – mondta Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Már a fővárosban is létezik olyan körzet, amely nincs betöltve, tehát a nagyvárosokat is eléri ez a folyamat. Sok helyen felnőttekre specializálódott orvos látja el az alapellátásban a gyerekeket.
„Az orvosi szakmák között van néhány nagyon kritikus pont. Mindannyian jól tudjuk, hogy az aneszteziológusok és a patológusok mellett nagyon hiányoznak az országból a gyerekorvosok is. A gyerekorvoslás utánpótlásával kapcsolatban volt egy nagyon rosszul beállított elgondolási és képzési rendszer. Ráadásul a migráció is nagyon érintette a gyerekorvosokat, nagyon sokan mentek külföldre. Emellett a gyerekgyógyászat is elkezdett specializálódni. Látszik, hogy egy komplex dologról van szó, aminek az eredményeként jelen pillanatban nagyon kevés a gyerekorvos" - mondta.
A hálapénz megszüntetéséhez közösen kitervelt, bizalomra épülő útkereséssel lehet eljutni a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szerint. Nem könnyű feladat a hálapénz megszüntetése, ráadásul eddig igazán megtervezett, hatékony intézkedések sem voltak.
„Azt gondolom, hogy ez részint pénzügyi kérdés, jelentős részben pedig szabályozási kérdés. Több olyan tabukérdésről kell beszélni, és konszenzusra jutni, amik a hálapénz mögött vannak" - véli. Ilyen tabutéma lehet Velkey György szerint az, hogy a hálapénz tulajdonképpen egyfajta díjtétel az egészségügyben dolgozók számára. „A hálapénzt általában azért fizetik, mert bizonyos dolgokat – biztonságot, saját orvost, saját intézményt, vagy az orvos szabadidejét – ezzel megvásárolnak.
Fel lehetne fedni, meg lehetne fogalmazni, hogy ezeknek a tételeknek valóban van-e ára, és hogy ezek jogosultsági alapon úgy járnak-e, ahogy azt elképzeljük" - javasolta a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.