A költségvetési törvény módosítása után márciustól nyílik lehetőség a minimálbér-támogatások kérelmezésére.
Az összeget júniusban kaphatják meg az érintett ágazatok munkaadói – derül ki a lapunk birtokába jutott minisztériumi tervezetből. A kapott pénzzel el kell majd számolni. Márciustól igényelhetik a 11, leginkább veszélyeztetett ágazat munkaadói a minimálbér, és a garantált bérminimum emelésének költségeit fedező állami támogatást – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kidolgozott, lapunk birtokába jutott javaslatában – írja a Világgazdaság – online.
A támogatás megítélésének előfeltétele egy kérelem lesz, amelyet a VKF megállapodásban szereplő ágazatokba sorolt vállalkozás nyújthat be a lebonyolításért felelős munkaügyi központoknak. A támogatás azon munkavállalók után is igényelhető, akikre tekintettel a munkahelyvédelmi akciótervben meghatározott, illetve a bérkompenzációs adókedvezményt vesznek igénybe. Nem jár ugyanakkor támogatás azon munkavállalók után, akikre tekintettel a vállalkozás bértámogatásban, munkatapasztalat-szerzési támogatásban, részmunkaidős támogatásban, vagy a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható támogatásban részesül – áll a javaslatban.
A támogatás számításának alapján az adott vállalkozás január elsejei statisztikai állományi létszáma képezné, kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás vagy alkalmi munka keretében foglalkoztatottakat. Támogatás jár ugyanakkor minden dolgozó után, akinek alapbére nem érte el a tavalyi év utolsó napján az idei bérminimumokat. Ebbe beletartozik mindenki, aki 2012. december 31-i állapot szerint a 98 ezer forintos minimálbérnél, illetve a 114 ezer forintos garantált bérminimumnál alacsonyabb alapbért kapott. A támogatás összege az alapbér emelésének hathavi összege, megnövelve a 27 %-os szociális hozzájárulási adóval, és az 1,5 %-os szakképzési hozzájárulással, valamint KIVA adóalanyok esetén 16 százalékos béradóval. Ha egy munkavállaló esetében a munkabér kizárólag teljesítménybért takar, akkor teljesítménykövetelmények 100 %-os teljesítése esetén járó havi munkabért kell figyelembe venni alapbér helyett – írja a javaslat.
A támogatási igénynek nincs alsó határa, elbírálása pedig egyszerűsített formában történik, vagyis a kérelem formai ellenőrzése mellett tartalmilag annak ellenőrzésére van lehetőség, hogy a kötelező béremelés 6 havi költségének egy főre jutó összege nem lehet nagyobb 46 260 forintnál. A támogatást az érintett munkaadók egy összegben kapják majd meg. A kérelmezőknek ezzel elszámolási kötelezettségük is keletkezik, nyár végéig ezt is rendezni kell – emeli ki a lap.