Kihátrálhat a miniszterelnök a közszféra dolgozóinak kényszernyugdíjazásáról szóló döntésekből.
A Medical Online szerint legalábbis korábbi határozatával ellentétben nem Orbán Viktor kormányfő mondja majd ki a végső szót a nyugdíjas korú dolgozók sorsáról, hanem az emberi erőforrás-miniszter. Balog Zoltán jóváhagyásától függhet azoknak az álláshelyeknek a betöltése is, amelyekből az egészségügyi intézményekben nem szakrendbeli státuszban dolgozók – jogászok, műszaki szakemberek, közgazdászok, s más közfoglalkoztatottak – nyugdíjba vonulnak – írja a Népszava- online.
Lapunk két napja nem kap választ Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől a továbbfoglalkoztatásukat kérelmezők számát és megoszlását firtató kérdésekre, az illetékesnek vélt tárcáknál pedig informálisan azt a tájékoztatást kaptuk – írja a lap -, hogy a december végi kormányhatározatban foglaltak, illetve annak dátumai az irányadóak. Csakhogy ez a határozat nemcsak ellentmond a közszférára vonatkozó jogszabályban foglaltaknak, illetve az ott szereplő április 30-i dátumnak, de rengeteg, az esetleges továbbfoglalkoztatást érintő kérdést nem is tisztáz.
A Fidesz-kormány rádöbbent, hogy a teljességgel ésszerűtlen kényszernyugdíjazás, illetve a továbbdolgozás és a nyugdíjellátás közötti választás kényszere a magyar egészségügy legtapasztaltabb orvosainak, nővéreinek távozását jelentheti, így most igyekezne menteni az ebben az ügyben is megtépázott presztízsét – értékelte a kaotikus állapotokat Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter. Az MSZP felszólította a kabinetet: hagyja abba az aktatologatást, vonja vissza méltatlan döntését és az általa kreált kényszernyugdíjazási bombát teljes körűen hatástalanítsa – húzza alá a portál.