Az adományaik 18 százaléka érkezett a kilépését év elején bejelentő USA-ból, ez pedig jelentős hatással bír a WHO pénzügyi keretére.
21 százalékkal, 5,3 milliárd dollárról 4,2 milliárdra tervezi csökkenteni 2026–2027. évi költségvetését, emellett kevesebb munkavállalót fog alkalmazni az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató szerint az intézkedés jelentős befolyással lesz az emberek egészségére az egész világon. A szervezet adományainak 18 százaléka érkezett a kilépését év elején bejelentő Egyesült Államokból, ez pedig jelentős hatással lehet a WHO pénzügyi keretére, írja az Index.
Az egészségügy világméretű finanszírozása történelmi kihívásokkal néz szembe, mivel az adományozók csökkentik a hozzájárulásukat – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
„Emberemlékezet óta a legnagyobb törést éljük át az egészségügy világméretű finanszírozásában” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO genfi székhelyén újságíróknak.
Az Egyesült Államok az év elején jelezte kilépését a WHO-ból, azzal vádolva az ENSZ egészségügyi szervezetét, hogy rosszul kezelte a Covid-világjárványt és más nemzetközi egészségügyi válságokat. Az amerikai finanszírozás a WHO-nak nyújtott adományok mintegy 18 százalékát tette ki. A kilépés jelzése után a WHO csökkentette költségvetését, de más tagállamok is csökkentették fejlesztési hozzájárulásukat.
A teljes információ a cikkben.