Mennyit ér a csiszolatlan gyémánt?

Ezt mondja Oláh Zoltán biológus, a Pharmacoldea és az Aucheron Hungary tudományos adatbázis-építő cégek tulajdonosa, aki 16 évig dolgozott az Egyesült Államokban, majd 2004-ben hazatért Magyarországra, hogy itthon folytassa a kutatást és vállalkozást.

Oláh Zoltán leegyszerűsítve magyarázza: ma még a hagyományos módon igyekeznek „gyógyítani" például az Alzheimer- és a Parkinson-kórt, a 2-es típusú diabéteszt vagy az öregkori vakságot. Ezek a betegségek, bár a tüneteik különbözőek, mind rosszul „tekeredett" fehérjékre vezethetők vissza. Léteznek már olyan biológiai találmányok - a kutatók úgy mondják: kismolekula-katalizátorok -, amelyek ezt az állapotot korrigálni tudják. Hatásukra a „rossz" fehérjék kiürülnek a szervezetből, nem mérgeznek ott tovább. Ha sikerül ezeket a hatóanyagokat rendszeresen az emberek szervezetébe juttatni, akkor meg lehet előzni az említett betegségeket.

Oláh Zoltán itthoni kezdeményezéseinek egyike a PharmacoFood Klaszter, amely a legnagyobb dél-alföldi élelmiszergyártókat gyűjti egy szervezetbe. Már megegyeztek húsz-harminc olyan új termékről, amely majd tartalmazza az esszenciaformában előállított, betegségmegelőző hatóanyagokat. - Ez a XXI. század élelmiszere és gyógyszere lesz egyben - mondja Oláh Zoltán, és hozzáteszi: - Az együttműködésben részt vevő vállalatok éves termelése meghaladja a 180 milliárd forintot. A ma is kiválóan teljesítő magyar élelmiszercégek óriási üzlete lesz ez a belátható jövőben.

- Egyetlen sikeres felfedezést mondjál, amit abban a sok pénzfaló laboratóriumban hoztak létre! - Nem először hallható Szegeden ezt a megjegyzés, de ma már számos példa említhető válaszul. Itt van például a mesterséges kromoszóma, Hadlaczky Gyula felfedezése: elismert nemzetközi fejlesztőhálózatokba beépülve, az őssejtkutatással kombinálva a legjobb úton van afelé, hogy génterápiás világsiker legyen belőle. Vagy Oláh Zoltán egy másik projektje, a molekuláris idegsebészetnek is nevezett fájdalomcsillapító módszer, amelyet Amerikában már betegeken próbálnak ki. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy egyes ráktípusok olyan erős fájdalommal járnak, amelyet egy idő után már morfinnal sem lehet csillapítani - az új eljárással azonban igen. Vígh Lászlónak és munkatársainak a Biorex cég megbízásából készített, a stresszfehérje-indukción alapuló gyógyszerfejlesztési ötletét és stratégiáját az amerikai Abbott Gyógyszergyár 1997-ben több mint 26 millió dollárért vette meg.

Hosszan lehetne tovább sorolni az ígéretes eredményeket - de igaza van Haracska Lajosnak, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központja (SZBK) tudományos főmunkatársának, aki azt mondja: szakmai színvonalban versenyképes az ő munkahelye - de a mai világban lényegesen jobban kellene reklámozni az eredményeket.

A szintén az SZBK-ban dolgozó Vígh László akadémikus szerint az információhiány is oka lehet annak, hogy Magyarországon az emberek általában nem becsülik meg a tudást és a tudás hordozóit: a tanárokat, egyetemi oktatókat, kutatókat - emiatt pedig rengeteg pénzt veszítünk. A jelen, még inkább a jövő ugyanis az új tudásé; azt kell hozzátenni az árukhoz, hogy nőjön az értékük.

Mi, magyarok imádjuk a pénzt, de nem becsüljük meg a tudást, holott ma már az a legnagyobb biznisz. A bioipar gazdasági súlya csak az energia- vagy a fegyverüzletéhez mérhető. Ezért is van óriási jelentősége, hogy az SZBK-ban, a Szegedi Tudományegyetemen, a Bay Zoltán Intézetben és a Gabonatermesztési Kutató Kht.-nél körülbelül 1500 kutató foglalkozik az élettudományok legkülönbözőbb ágaival. Nem véletlen, hogy Szegeden hosszú évek óta a biopolisz hívószóra építik a fejlesztési elképzeléseket, bár ezek nagyságrendje és tartalma sűrűn változik.

Olykor a város egésze tűnik föl biopoliszként. Volt idő, amikor az élettudományokra épülő tudásközpontot, egy kutatóhelyekkel teleépített városrészt értettek alatta. Később bekerült a fogalomkörbe egy 2000 ágyas klinika építésének terve is, amelyből a nemrég elnyert európai uniós támogatás nyomán végül mintegy 300 új ágy valósul meg. A korábban beígért 68 milliárd forintos fejlesztési támogatás a töredékére zsugorodott - de így is jelentős összegek hívhatók le különböző célokra.

- Sajnos ilyenek vagyunk: a közös dolgokban rendszerint a másikra várunk, de a saját pecsenyénket szeretjük elkülönülve megsütni - jegyzi meg Fülöp Ferenc akadémikus, a gyógyszerészkar dékánja. - Mi adtunk már el szabadalmat amerikai cégnek hasznosításra, és láttuk, milyen keveset ér a piacon a csiszolatlan gyémánt - mondja Fülöp Ferenc. - Hihetetlenül nehéz út, mire egy jó ötletből termék lesz. Magyarországon még kevés ember ért ezek menedzseléséhez. Az alapkutató legalább azt csinálja, amit szeret - az alkalmazott kutatás viszont inkább kulimunka. A kockázat is óriási: a legtöbb jónak látszó ötletből sohasem lesz termék. Száz jónak tűnő kezdeményezésből rendszerint csak 4-5 jut el valamilyen formában a gyakorlati hasznosításig.

Magyarországon az is ellentétet generál az alapkutatók és az alkalmazott kutatók között, hogy - bár alapvetően kevés a pénz mindkettőre -, az alapkutatásra csak az OTKA évi ötmilliárd forintja áll rendelkezésre, míg az alkalmazott kutatásra pályázható összeg közel 80 milliárd forint. - Nem érdemes előre megmondani, melyik legyen a meghatározó irány - véli Haracska Lajos. - Ha egyértelműen a szakmai kiválóság alapján osztják az elnyerhető támogatásokat, akkor előbb-utóbb kialakul az a vonal, amely nemzetközi szinten is versenyképes lesz. Aki pedig a világ élvonalába tartozik, az nemcsak a hazai, hanem külföldi forrásokból is tud pénzt szerezni - sokkal többet, mint amennyi itthon elérhető.

- Úgy is születhet azonban jó döntés, ha van egy szakmai szempontokat is figyelembe vevő, erős központi akarat - állítja Dudits Dénes akadémikus, az SZBK főigazgatója. Hiszen 1971-ben maga az SZBK is az MSZMP Központi Bizottságának határozata alapján jött létre. A határozat arról szólt, hogy decentralizálni kell a kutatóhelyeket. Straub F. Brúnót, Szent-Györgyi Albert egykori szegedi munkatársát bízták meg a szervezéssel. Ő pontosan tudta, hogy modern biológiát csak interdiszciplináris megközelítéssel lehet létrehozni. Öt intézetet alakítottak ki - azok az alapok a mai napig tartósnak bizonyultak. Szeged akkori vezetői is minden eszközzel támogatták a városukba költöző új tudományos központot: ingyen adták át az Akadémiának az új szegedi kertészet értékes területét, továbbá felajánlottak 60-70 tanácsi bérlakást a kutatóknak. Az UNESCO egyik szervezete pedig külföldi ösztöndíjakat adott - segítségével az SZBK fiatal kutatói olyan nyugati kutatóhelyekre jutottak el a szocializmus kellős közepén, ahol a legmodernebb technológiákat tanulhatták meg.

Amerikában nincs igazából olyan fórum, amely irányt mutathatna – mondja Oláh Zoltán. Az ember létrehozott egy önmaga felett álló kategóriát, amelyet nem képes előzetesen kontrollálni. Az egyes tudományterületek tipikus fantáziavilágok: összerakunk egy atombombát, felrobbantjuk, és nézzük, hogy kigyullad-e a légkör. Összerakunk egy génterápiás vektort, beadjuk egy betegnek, mert azt gondoljuk, hogy meggyógyul tőle, és nézzük, hogy jól gondoltuk-e. Az amerikai kormány nem sajnálta a pénzt, létrehoztak egy sci-fibe illő génterápiás központot, ahol még a takarítónők is vírusbiztos „szkafanderben" járkáltak.

Az egyik programban májgénterápiát akartak megvalósítani. Noha a gyógyítani hivatott vírusvektor jó volt, mégis eltette láb alól a beteget, mert nem vették észre, hogy probléma van az immunrendszerével. Lett nagy botrány, a több milliárdból épült szuperintézetet beszántották, mint Karthágót, a vezetőjét egy életre eltiltották az orvosi gyakorlattól, és az összes ott folyó programot - köztük a miénket is - azonnal abbahagyatták.

Haracska Lajos is Amerikában dolgozott, sikeres kutató volt - ők akkor tértek haza, amikor a gyerekeik középiskolás korúak lettek. - Még mindig nagyon jók a magyar gimnáziumok - mondja. - Az egyetemi képzés sajnos eltömegesedett, ma tízszer annyi biológushallgató jár egy évfolyamra, mint az én időmben. A magyar egyetemeken így is nagy előny, hogy az érdeklődő hallgatók akár másodévtől bekerülhetnek a kutatólaborokba.

A problémák akkor kezdődnek, amikor választani kell, hová menjenek PhD-re. Rengeteg kutatói állás van szerte a fejlett világban, és rengeteg magyar dolgozik mindenfelé. Jól képzettek, szorgalmasak, sok mindent megtanulnak - egy részük azonban a tanulóévek után szívesen hazatérne. Az országnak is ez volna az érdeke - az alkotóereje teljében lévő, 35-40 éves kutatói réteg nagyon hiányzik Magyarországon, mégsem működik olyan átgondolt struktúra, amely ezt elősegítené.

- Nem kiszámítható a visszaút - mondja Haracska Lajos. - Alig van üres állás, pedig nem egészséges, ha valaki egyszer bekerül egy pozícióba, aztán abból megy nyugdíjba. A nagy nyugati intézetekben négy-öt évre vesznek föl embereket, és csak az hosszabbíthat, aki valami nagyon kiválót alkot. Nálunk kicsi a mobilitás, és nincs megfelelő verseny. A nyugati, főleg az amerikai kutatóvilágban állandó a változás, mégis szinte a nyugdíjig beláthatja az ember a pályáját, mert az alapvető értékek megbízhatóan érvényesülnek: biztos lehetek abban, hogy időre kiírják a pályázatokat, lesz elérhető pénz, és az fog nyerni, aki jól teljesít.

- A tehetséges kutatóink az idejük képtelenül nagy részét töltik pályázatírással, elszámolással, jelentéssel - mondja Dudits Dénes, az SZBK főigazgatója. - Lassan már nem is marad idejük a szakmáról gondolkodni.