Miért büntetik a János kórház betegeit?

Csak beérünk a budai Szent János Kórházba, egészen a legfelső részen lévő traumatológiára megy a mentő. Meglepően rövid várakozás, gyors kivizsgálás, röntgen, majd a kezelőből kilépő beteghordó lakonikusan odaveti: „Marad." Nyolc napon jóval túl gyógyuló sérülés, többszörös törés, operáció szükséges – végül is ha az OMSZ-en múlik, ezzel tényleg nyugodtan fekhetett volna még pár órát a jéghideg aszfalton a sérült. Este tizenegy is elmúlik, az egyik ügyeletes orvos azt mondja: most őrzőbe kerül, de valószínűleg még az éjszaka megműtik. A többi beteg főleg idős ember, többségük kísérő nélkül, gurulós ágyon fekve várja vacogva a sorsát. Néha valamelyiküket elviszik a röntgenbe, majd visszatolják, így telnek a percek – olvasható az mno.hu portálján.

Több beteggel beszélgetünk, a kórteremben is gyakran cserélődnek a sérültek. Mindannyian panaszkodnak a stílusra, hogy a nagy kapkodásban az ápolók gyakran durván beszélnek velük. Egyikük úgy fogalmaz, olyan, „mintha rabok lennénk, ők meg a börtönőrök". Hogy nyugodtabb legyen az éjszaka, esténként fájdalomcsillapítót és nyugtatót (Frontin) visznek körbe, utóbbi a fel nem mért mellékhatások miatt olykor a várttal ellentétes hatást vált ki. A betegek többsége azt mondja, nem irigyli és a feszültségek ellenére valahol sajnálja is az itt dolgozókat, sokszor nekik sincs könnyű dolguk a nem együttműködő vagy a mentális problémái miatt a fél éjszakát végigkiabáló, mindenért nővért hívó betegekkel. Leterheltek, keveset keresnek – ez azonban nem az éppen segítségre szoruló, kiszolgáltatott emberekre tartozik. A rendszer, a politika felelős – összegzi mindenki a bajok eredőjét.

Az orvosok szaktudására nem hallunk panaszt, arra viszont igen, hogy keveset látni őket. A „nagyüzemet" látva persze ezen kár meglepődni. Több, a kórházban tevékenykedő vagy egykor ott dolgozó emberrel beszélgetve arra jutunk: a doktorok többsége valóban jó szakember, de túl magas az átlagéletkor, és főként a nagy tekintélyű főorvosok között akadnak olyanok, akik tudományos fokozataikat és megannyi más címüket nem a gyakorlati tudásuknak vagy a hatékonyságuknak köszönhetik. (Ezt a megállapítást nem a traumatológiáról hallottuk, az ottani orvosokkal kapcsolatban egybehangzóan azt mondták: jók a szakmájukban, ami a műtőben mutatkozik meg leginkább. Ami a sikeres operáció után következik, abból már kevésbé veszik ki a részüket.)

A hazai kórházakról az utóbbi időben – főleg a sürgősségi osztályokról – számos rémtörténet vált ismertté. A felesleges szenvedésért, sőt emberek haláláért nyilván sok tényező felelős: a szakemberhiány, a mentők lassúsága és olykor akár a tényleges emberi tényezők: az apátia, kiégettség, az empátia hiánya. Nem lenne igazságos csak a Szent János Kórházon és annak dolgozóin elverni a port, főleg olyan hibákért és hiányosságokért, amelyeknek felelősei valóban politikai szinten keresendők. A budai intézményben – amely fővárosi elhelyezkedése miatt nem jutott olyan uniós forrásokhoz, mint a többi felújított vidéki kórház – azonban az egészségügyet sújtó problémák sora érhető tetten.

A teljes cikk a portálon olvasható!