Mohamed koporsójaként lebegve a térben

Bár a politikai retorika szintjén váltig azt hallani, milyen komoly szerepet szánnak a járóbeteg-szakellátásnak, ennek egyelőre nincs látható jele. A miértre Pásztélyi Zsolttal, a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség frissen újraválasztott elnökével, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjével kereste a választ a Medicalonline.

– Évekig arról zajlott a szakmai vita, vajon van-e létjogosultsága egy erős járóbeteg-szakellátásnak a háziorvosi és a kórházi rendszer között, vagyis: két- vagy háromszintű legyen-e az egészségügyi ellátás. Az elmúlt évek politikai nyilatkozataiból úgy tűnik, a döntéshozók az utóbbi mellett tették le a voksukat, egy erős járóbeteg-szakellátást vizionálva. Mindez azonban a konkrét intézkedésekből egyáltalán nem köszön vissza. Miért?
– Alapvetően mindig is a kórházak álltak az egészségpolitikusi gondolkodás középpontjában, s ez leképeződik az egymást követő évek költségvetésében is: a rendelkezésre álló pénz 95 százaléka szolgálja a kórház-rendelőintézetek, és csak 5 százalék a kórházfüggetlen járóbeteg-szakellátás intézményeit. Amennyiben a járóbeteg-szakellátást nézzük, akkor a rendelkezésre álló pénz 30–70 százalékban oszlik meg, az előbbi jut a független, az utóbbi pedig a kórházakhoz rendelt szakrendelők és ambulanciák működtetésére. Az 1990-es évektől valóban zajlik a kérdésében megfogalmazott vita, a rendszerváltás után nyugati minták alapján a kettős – alapellátás-kórház – szemlélet erősödött meg, csakhogy időközben jelentős változás következett be Nyugat-Európában is.

Németországban például az elkerülhető kórházi ellátások csökkentésével 5 milliárd eurót szeretnének megtakarítani, s ezért a volt NDK területén elkezdték újranyitni a korábban szocialista csökevénynek tartott s bezárt szakrendelőket. Franciaországban azok a szakorvosok, akik nem kívánnak kórházban dolgozni, szabadabban elhelyezkedhetnek, mint a városi ellátásban részt vevő specialisták. Ez pedig azzal járt, hogy többségük Dél-Franciaországba és a nagyvárosokba költözött. A francia minisztérium regionális egészségügyi fejlesztési módszertani kiadványa ezért előírja, hogy a hiányszakmákban 20–30 ezer lakosonként, lakosságközeli módon biztosítani kell a szakorvosi rendelkezésre állást. Mi ez, ha nem a szakrendelők életre hívása?

– Akárcsak az ellátórendszer többi szegmense, a járóbeteg-szakellátás is finanszírozási, illetve humánerőforrás-problémákkal küszködik. A rendelőkben főként idős, jobbára nyugdíjas orvosok dolgoznak. Külföldi intézmények vagy a hazai magánszolgáltatók szipkázzák el a fiatalabbakat?
– Is-is. A probléma többek között abból adódik, hogy Magyarországon nem jelent rangot szakrendelőben dolgozni, míg Nyugat-Európában az esetek többségében többet keres a járóban rendelő specialista, mint kórházi kollégája. S nemcsak a jövedelmével lehet elégedett, hanem elért szakmai presztízsével is. Bár megindult a központilag vezérelt bérfelzárkóztatás, a magánellátások keltette nagy versenyben csökkennek a lehetőségek arra, hogy akár vállalkozási formában, akár alkalmazottként meg tudjuk tartani az orvosainkat, vagy újakat hozzunk be. Ebben – ne tagadjuk – az is szerepet játszik, hogy egy-egy szaktekintély esetét leszámítva itt bizony nincs paraszolvencia. Valóban sok a nyugdíjas orvos, akiknek a korábbi alacsony bérük miatt alacsony a nyugdíjuk, s ezért kénytelenek tovább dolgozni. Ezzel együtt kell élnünk, a lehető legjobb kondícióban tartva idős orvosainkat.

A rendszerben egyébként nem a magas életkor a fő gond, hanem azoknak a menedzsmentösztönzőknek a hiánya, amelyek arra késztetnék a doktorokat, hogy végleges ellátást nyújtsanak, mind az alapellátásban, mind a járóbeteg-szakellátásban, s ne küldjék a betegeket tovább, kórházba. Budapesten az is látszik, hogy a szakellátás lépett az alapellátás helyébe, olyan nagy arányú a háziorvosoktól továbbküldött betegek aránya, illetve a közvetlen szakorvoshoz fordulás. Az így kialakuló hosszú betegfogadási listák a magánellátás mellett a kórházak sürgősségi osztályai felé is terelik fölöslegesen a betegeket. Ezek a jelenségek azt is mutatják, hogy az egészségügyben minden mindennel összefügg. A teljes interjú