A bajai kórházban műtét közben megégett egy beteg combja, amikor kigyulladt az operációhoz használt elektromos eszköz.
A szemölcsök eltávolítására használt orvosi műszer először füstölni kezdett, majd lángra kapott, amit a kórházi dolgozók azonnal eloltottak. Az eset kapcsán szűkszavú közleményt adott ki a Bajai Szent Rókus Kórház. Ebben hangsúlyozzák: az intézmény kezdeményezésére indult vizsgálat a rendőrség bevonásával közigazgatási hatósági eljárás keretében. Ez jelenleg szakértők bevonásával folyamatban van.
Dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos érdeklődésre kijelentette: ennek lezártáig a kórház vezetése nem rendelkezik bővebb információval. Információk szerint jelentős számban használnak hasonló eszközöket az intézményben, ezeket évente vetik alá ellenőrzésnek. Legutóbb májusban voltak bevizsgáláson, és valamennyi eszközt rendben találták a szakemberek.