"Műtét közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e"

Van már ajánlata Romániából és a Lajtán túlról is, ám egyelőre még a kardiológiai intézetbe jár be Székely László, ahol viszont nem nyúlhat beteghez. Az ország egyik legjobbnak tartott szívsebészét egy olyan etikai eljárásra hivatkozva rúgták ki azonnali hatállyal, amiről még jegyzőkönyvet sem tudtak mutatni. A szakorvossal a Népszava készített interjút. 

– Mikor vizsgált utoljára beteget?

– Két és fél hete a kirúgásom reggelén. Azóta nincs jogom beteget vizsgálni. Az elbocsátásom után még a frissen operált betegeimet sem nézhettem meg, varratokat sem szedhettem. Magánrendelésem pedig nincs. 

– Mit mond a betegeinek?

– Semmit. Nem vagyok fölkészülve most arra a helyzetre, hogy ők úgy tudják: segíthetnék, én viszont nem tehetek semmit. A betegek hívásait a volt titkárnőm fogadja, úgy tudom, meghallgatja őket, türelmet kér, és az új osztályvezetőhöz irányítja őket. Nem tudom, hogyan csinálja, a szememben ő egy hős. Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Neki sem volt mit a válaszolnia, jelezte a betegnek, hogy az új osztályvezető főorvossal kell kapcsolatba lépnie. Amikor csütörtökön reggel megtudta, hogy, a betegünk meghalt, a kolléganőm csaknem összeroppant. 

– Tényleg nincs adat az intézetben a meghalt betegről?

– Valóban nem adtam át minden beteget egyenként, tekintettel arra, hogy publikus a rendszerben, de a három fontosabb esetről szóltam. Egyébként senki nem kérte tőlem, hogy minden betegről számoljak be, sőt mivel felmentettek a munkavégzés alól szeptember 19-étől nem férek hozzá semmihez. Felmentésemet követően felhívtuk a figyelmet a csütörtökön elhunyt betegre is, tekintettel arra, hogy ekkor már nem állt módomban az előjegyzést megtenni. Így átadtuk azt a levelet is, amelyben a beteggel kapcsolatos összes információt mellékeltük, s kértük a helyembe lépő osztályvezető főorvost, nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Az azóta meghalt férfi is köztük volt, róla a kirúgásom körüli időszakban érkezett meg a külföldi szakvélemény, amit a beteg operálhatóságával kapcsolatban kértünk.

... 

– Hogyan fordulhat elő, hogy az országos csúcs intézetben egy ilyen technikát egyetlen orvos használjon?

– Úgy, hogy amit megtanultam – és ez többfajta műtéti technika –, rendkívül bonyolult eljárás. Nehéz elsajátítani és megszerezni azt a tapasztalatot, ami után már nagy biztonsággal állhat az orvos a műtőasztalnál a beteg fölött. Amíg a hagyományos műtéteknél a sebészek egy 10-szer 10 centiméteres nyitott térben vágnak- varrnak, addig azt az általam is használt eljárásban néhány lyukon keresztül egy hosszú botszerű eszközzel dolgozunk. Azaz lényegesen kisebb térben, korlátozott mozdulatokkal, de ugyanúgy kell tudni metszeni, varrni a szövetet, eret mint a hagyományos mellkasfelnyitáskor. 

– Miért nem adta át más kollégáinak is ezt a tudást?

– Megtörtént. Több kollégám megtanulta, közülük az egyik, Ender Gábor doktor miután engem elbocsátottak, önként felállt, a másik Szántó Mária doktor szeptember közepe óta betegszabadságon van. Mindketten alkalmasak arra, hogy egyes ilyen műtétet akár az én segítségem nélkül is végezzenek. Rajtuk kívül is próbáltam másokat tanítani, voltak olyanok, akik nem voltak hajlandók, inkább maradtak a régi technológiánál. Van akinek vonzóbb a konzervatív eljárásnál maradni, mint egy újabbat, nehezebbet, kockázatosabban alkalmazni és eljutni azzal is a biztos tudásig.

 ...

– Máskor lépett át íratlan vagy írott szabályokon a műtőben?

– Ha szükség volt rá, mert nem várt esemény miatt kellett beteg életét menteni, szinte mindig. Egy műtőben sok minden történhet, amikor baráti szívességtől a kölcsön műszerig bármire szükség lehet. Előfordult velem is, hogy hajnali kettőkor fölhívtak egy kórházból, hogy itt egy szíven szúrt beteg, segíteni kéne, öltöztem és mentem. Volt olyan is, amikor egy nyolcadik hónapban lévő, kábítószerfüggő anyához riasztottak. Akkoriban állították le a tűcsere programot, ő meg fertőzött tűt használt, szívbillentyű fertőzést kapott. Behoztuk ide az intézetbe, hívtuk – szívességi alapon – a szülészt, a koraszülött ellátót, ő hozta magával a koraszülött mentőt. Utánuk jött az addiktológus. Kivettük a gyerekét, megoperáltuk a billentyűjét, és a közreműködők egyikének se volt szerződése. Azóta ez az asszony meggyógyult, lejött a szerekről, a baba, aki itt született a szívsebészeti műtőben, ma már három éves. Ha akkor nem lépjük át a szabályokat, biztosan nem happy enddel végződik az eset. Nem a papírokkal foglalkoztunk a műtőben, én a betegek életének megmentésére esküdtem fel.

...

– Remél még e házban is valamit?

– Remény mindig van, a körülmények keményebb dolgok. Csak példaként: az elbocsátásom indoka az etikai bizottsági vizsgálatának eredménye. Az ügyvédem kérte a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, mire azt a választ kapta, hogy ilyen nincs.

A teljes interjú a nepszava.hu portálon olvasható.