Nem hiszik a beszállítók, hogy ez lesz az utolsó konszolidáció a fekvőbeteg-ellátásban.
Több hetes késlekedés után, a miniszterelnök határozott utasítására végre megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a kórházi adósságok rendezésére szánt 60 milliárd forintot átutalták az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI). Ez a tartozások rendezésének első lépése, aminek persze örülünk, de egyben aggaszt is bennünket, hogy még csak most rendelték el az egyes intézmények kötelezettségeinek felmérését – így reagált a minisztérium közleményére Holchacker Péter, az Egészségügyi, Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója. Vagyis furcsának tartják a határozat szövegében a felszólítást, hogy az ágazatért felelős miniszter az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) útján mérje fel az adósságokat – írja a Népszava – online.
Az igazgató emlékeztetett rá: még mindig nem kereste őket senki a kormány részéről, akinek átadhatták volna a naprakész elszámolásokat a nem egyszer már egy éve felhasznált eszközökről. Ugyanilyen kimutatással minden állami kórház is rendelkezik – érvelt az igazgató, ráadásul az államkincstár legfrissebb adatai már 83 milliárd forintos tőketartozásról tanúskodnak, tehát azonnal lehetne és kellene lépni.
Az eszközöket gyártó cégek jó része legfeljebb május elejéig húzza, ha nem kapja meg legalább a tartozások egy részét. Azokban a kormányzati kijelentésekben pedig egyáltalán nem hisznek a beszállítók, hogy ez lesz az utolsó konszolidáció a fekvőbeteg-ellátásban. Holchacker Péter úgy látja, hogy az államnak pluszforrást kell találni a saját kórházai normális működtetésére, mert ma minden tizedik felhasznált forintra nincs fedezet.