Ne csak a pénzről, a betegekről is essék szó

jó lenne elérni a számvevőknél, vizsgálják kicsit árnyaltabban a kórházakat, hogy egyértelműen kiderüljön, mi az, ami rendszerhiba és mi az, ami a menedzsment felelőssége. A mostani jelentés, ami évekkel korábbi vizsgálatok eredményeit összegzi, jól jelzi, hogy mindkettő fellelhető a rendszerben. A vezetők felelősségét viszont akkor lehet majd vizsgálni, ha a rendszerszintű problémákat elkülönítettük. Mindemellett arra is szükség lenne, hogy a kórházak feladatait, működtetését illetően betartható és számon kérhető jogszabályok szülessenek. Abban is egészen biztos vagyok, hogy a gazdálkodáson és finanszírozáson sem lehet javítani addig, amíg nem tudjuk pontosan, mi, mennyibe kerül. Azaz hány munkaóra, vagy mekkora gyógyítási költségre van szükség egy-egy feladat teljesítéséhez - mondta el Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség új elnöke a Népszavának adott interjúban.

Mit lát a kórházszövetség abból a finanszírozásfejlesztésből, amit a tárca olyannyira ígérgetett eddig?

Még semmit. De azzal, hogy a szövetség éléről most leköszönt Svébis Mihály még a múlt héten aláírta Kásler Miklós miniszter úrral az együttműködési szándéknyilatkozatot, hatékonyabbá válhat az egyeztetés a kormányzattal. Ez a dokumentum számomra garancia arra, hogy még a döntés előtt lesz alkalmunk a készülő jogszabályokat formálni, véleményezni.

Miken kellene a legsürgősebben változtatni?

Mind nagyobb probléma a szakemberhiány. A jelenség arra kényszeríti a vezetőket, hogy a piacról béreljenek orvosokat, ápolókat, vagy akár teljes műtéti teameket. Ez így jóval többe kerül, mintha a feladatokat közalkalmazottak végeznék. Mindez nagyon megterheli a kórházak gazdálkodását, eladósítja az intézményeket. Egyebek mellett ezért is megkerülhetetlen a finanszírozás reformja, a kórházakat sújtó ellátási kvóták újragondolása, az ellátásokért járó díjakban meghatározott költségelemek kiigazítása. Nagyon fontos lenne az ellátórendszer szerkezetét a lakosság megbetegedési mutatóihoz, szükségleteihez igazítani: az aktív, az ápolási, a rehabilitációs és a hospice ágyak arányán változtatni. Amikor ma véget ér valakinek a kórházi kezelése, nincs olyan hely, ahol a lábadozása idejére a saját állapotának megfelelő gondoskodást, ápolást vagy más személyes segítséget kaphatna, ezért jobb híján ezek a betegek maradnak a kórházakban, miközben mindenki tudja, nem ez leghatékonyabb módja a felépülésüknek. A teljes interjú itt olvasható