„Nekem a halott egy munkadarab”- tabuk nélkül mesél a boncmester

A boncmesterséget ma is előítéletek, rejtélyek övezik. Lelketlennek tartják őket, akiknek „csak” bírniuk kell a munkájukat, pedig számukra is nélkülözhetetlen az egészségügyben való jártasság. Ráadásul a hozzátartozókkal is tudniuk kell empatikusan és megértéssel kommunikálni, mikor azok a legsebezhetőbbek. A szakmát övező tévhitekről, félreértésekről, misztikumokról Kovács Lajossal, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház boncmesterével beszélgetett a házipatika.com.

HáziPatika.com: Mióta dolgozik a patológián?

Kovács Lajos: Egészségügyi szakközépiskolában végeztem 1996-ban általános ápolóként és asszisztensként. Utána kórházban voltam egy évig ápoló, majd ’97 decemberében kezdtem a patológián. Itt egy évet kellett dolgoznom boncsegédként, utána mehettem el a boncmesteri OKJ-s képzésre. Ennek elméleti és gyakorlati része is volt. Az egyéves segédként dolgozást jó dolognak tartom, mivel annyi idő alatt sok minden kiderül. Van, aki nem bírja ezt a munkát, az ennyi idő alatt eldől, illetve az is, hogy alkalmas-e rá. Szerintem ez egy jó szakma, nincs vele semmi gond.

HáziPatika.com: Az elmúlt huszonhat évben változott esetleg a szakma megítélése?

K.L.: A boncmesterség ma is sokak számára furcsa, misztikus világ. Vannak, akik lefagynak, amikor meghallják, mivel foglalkozom. Az emberek sokfélét gondolnak, például azt, hogy ezt a munkát elvégezheti bárki, ide nem kell ész. De ez nem így működik, itt is szükség van szakértelemre. Persze ez régebben nem így volt, az is elég volt, hogy az ember ne hányja el magát. Ma már szerencsére ott tartunk, hogy egy boncmester nem lehet járatlan az egészségügy terén, kell hozzá tudás is.

További részletek a cikkben.