Nem gigatébolyda lesz az új intézet

Országos centrumot szervezne, a társszakmákat is bevonná a lelki betegek ellátásába a Fővárosi Nyírő Gyula kórház nemrég kinevezett főigazgatója. Németh Attila pszichiáter szerint a szakma egyik rákfenéje, hogy a kezdetben még enyhe tünetekkel járó betegségek kezeletlenül maradnak, és a pszichiátriai osztályok ágyait sokszor már idültté váló, súlyos esetek foglalják el, ahol már kevesebb remény van a gyógyulásra. Van olyan terv, amely szerint a bezárt OPNI helyett létrehozandó Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) a Nyírő Gyula kórház területén létesülne – olvasható a vele készült interjúban a Magyar Hírlap – online oldalán.

– Milyen ágyszáma, szakmai szerkezete lesz az OPAI-nak?
– Hangsúlyozom, a helyszínt még nem jelölték ki, illetve nem véglegesítették, de az OPAI struktúráját a szakma már egy éve elkészítette. Az intézetnek módszertani, betegellátó, kutató és oktató feladatokat egyaránt el kell látnia. A gyógyítás gerincét a speciális ambulanciák adják majd, ezekkel szeretnénk megerősíteni az országos ellátást. Így biztosíthatjuk például az eddigi terápiákra nem reagáló depressziósok vagy a szorongásos betegségben szenvedők kezelését. Emellett bizonyos függőségek, a többi között a játékszenvedély kezelése is megjelenne, és terveim szerint ugyancsak foglalkoznánk a szexuális zavarok terápiájával. Az ambulanciák munkáját a fekvőbeteg-ellátási lehetőség erősíti háttérként. Ez a rész körülbelül száz ágyat jelentene, melynek egyik fele pszichiátriai, a másik addiktológiai profilú lenne. A korszerű ellátáshoz a társszakmák képviselőit, így a neurológusokat és a belgyógyászokat is be kell vonni a munkába.

– Mennyiben különbözik majd az OPAI munkája az előző ciklusban megszüntetett „Lipótétól"?
– Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) nyolcszáz ággyal működött, jelentős területet látott el, s kevés volt a specializált osztálya. A több mint száznegyven éves hagyományai folytán sok krónikus beteg akár évtizedeket is ott töltött. Így is hatalmas tudományos potenciál összpontosult ott, és nemzetközi hírű volt például az öngyilkosság vagy az epilepszia kutatásában is. Mi nem rutinjellegű, hanem speciális ellátást szeretnénk nyújtani, a lehető legmagasabb színvonalon. Emellett húzóerőként előtérbe helyezzük a szervező, módszertani munkát, hogy a pszichiátriai, és főleg az addiktológiai ellátás nívója emelkedjen az országban. Nagyon kevés az addiktológiai osztály, és még kevesebb szakember van, miközben a betegek száma egyre növekszik.

– Kikről van szó?
– Elsősorban a harminc év alatti drogbetegek száma nő. Az alkoholproblémával küzdők aránya viszonylag stabil, sőt némileg csökkent, ennek ellenére az ellátás nem megfelelő. Az alkoholbetegség is széles spektrumot jelent. Az enyhe esetektől kezdve a legsúlyosabbak is előfordulnak. Nem lehet mindenkit azonos ellátásban részesíteni. A súlyosságtól, a társult betegségektől, az absztinencia iránti motiváció erősségétől függően más-más terápiás stratégiában kell gondolkodni. Nem lehet mindenkit meggyógyítani, de sokkal többet lehetne, mint ahány beteget a jelenlegi ellátórendszer.

– A laikus is érzékeli, hogy sok pszichiátriai betegnek egyúttal szociális gondozásra is szüksége van. Milyen az együttműködés?
– Nehéz, mert két külön államtitkársághoz tartoznak az egyes területek, máshonnan kapják a pénzt is. Ha például a közösségi szociális ellátórendszer forráshoz jut, oda egészségügyi személyzet szinte be sem teheti a lábát, mert az másik „kasszához" tartozik. Vallom, hogy a pszichiátriai gondozók főorvosának kellene koordinálnia a két szektorban folyó munkát. Nem a hierarchián, hanem az együttműködésen van a hangsúly. Jól behatárolt feladatköröket kell meghatározni. A szociális munkások komoly szerepet játszhatnak a betegvezetésben, hiszen a családig követik a pácienst. Az lenne az ideális, ha a két terület harmonikus egységet képezne, ezzel szemben sokszor a kommunikáció sem megfelelő.

– Másutt ezt hogyan oldják meg?
– Mivel pszichiáterből minden országban kevés van, a szakorvos csak akkor folyik bele a munkába, amikor feltétlenül szükséges. Nagyon jól képzett szociális gondozók, pszichológusok, pszichoterapeuták dolgoznak a rendszerben, ők az első lépcsőben ellátják a betegek jelentős részét. Az orvos részt vesz a csoportban zajló esetmegbeszéléseken, és a problémás betegek terápiája is többnyire az ő instrukciói alapján, de nélküle folytatódik. Ennek is vannak hátrányai, ám a középszinten dolgozó szakemberek fejlesztésével ellensúlyozni lehet az orvoshiányból fakadó bajokat.

– Ön az Országos Pszichiátriai Központ szakmai vezetője is. Tett ajánlásokat a helyzet javítására?
– Már megállapodás született abban, hogy a Norvég Alap által támogatott mentálhigiénés fejlesztés kapcsán egyfajta koordinátori rendszert alakít ki a szaktárca. A program kétéves finanszírozást biztosít, a koordinátorok feladata az egészségügyi és a szociális ellátó rendszerek optimális együttműködésének elősegítése. Térségi rendszerben kell ezt megvalósítani. Mi abban tudnánk segíteni, hogy összehangoljuk a különböző elképzeléseket, módszereket, hiszen hagyomány híján természetesen mindenki egy kicsit másképp gondolkodhat a megvalósítás módjáról. A pszichiátriai osztályokon tapasztalható szakorvoshiányt némileg pótolhatnánk klinikai szakpszichológusok alkalmazásával, akik temérdek terhet levehetnek az orvosok válláról. Nagyon sok ugyanis a munka nélküli pszichológus.

A teljes cikk a Magyar Hírlap – online oldalán olvasható!