Nem lehet anyagi kérdés az egészség megőrzése

Olyan demokráciát, ahol nemcsak az elitek, hanem a szegények is úgy érezhetik, az állam, a közösség az ő életesélyeik javításáért dolgozik erre keresi a választ az Új Egyenlőség társadalomelméleti közössége, amelynek egészségpolitikai programját ismerteti a Népszava.

Alapelvként: mindenki a képességei szerint fizet, de a szükségletei szerint részesedik az ellátásból, mert a szociális demokrácia államának társadalmi-morális kötelezettsége és feladata, hogy társadalmi, anyagi helyzetüktől és lakóhelyüktől függetlenül esélyt teremtsen polgárainak egészségük megőrzéséhez, betegségük esetén pedig a gyógyulásukhoz.

Az egészség megőrzése és helyreállítása Magyarországon senki számára nem lehet anyagi kérdés. Csak a teljes közösség által finanszírozott, térítésmentes és jó színvonalú egészségügyi alapvető ellátás biztosíthatja az ország szegényebb polgárai számára is, hogy tanulhassanak és dolgozhassanak, szabad emberhez méltó életet élhessenek. A magyar emberek életének várható átlagos hossza 4-5 évvel rövidebb, mint más európai uniós országok polgáraié. Az alacsony iskolázottságú és rossz anyagi helyzetű emberek megdöbbentően korán halnak meg, ami elfogadhatatlan.

A társadalom életében az egyik legsúlyosabb társadalmi konfliktusforrás, ha az egészségügy szétszakad a tömegeket kiszolgáló, szakmailag kiüresített, pusztuló szegényellátásra és a „puccos" gazdagellátásra. A szociális demokrácia célja, hogy kormányzati ciklusokon átívelő alkotmányos védelmet teremtsen arra, hogy: a) az éves egészségügyi közkiadások elérjék a legfejlettebb 15 uniós ország átlagát, b) az alapvető egészségügyi ellátást minden ember kötelező társadalombiztosítási alapon és térítésmentesen kapja.

A magyar állam a rendszerváltás óta – kormányoktól függetlenül – a GDP arányában évente 1,5-2 százalékkal kevesebb költ az emberek egészségi állapotának megőrzésére és gyógyítására, mint az Európai Unió országainak átlaga, és GDP-arányosan 1000 milliárd forinttal kevesebbet, mint az EU legfejlettebb 15 országa. Az utóbbi évek forrásszűkítésének következményeként 2015-ben a visegrádi országok közül Csehországnál és Szlovákiánál is számottevően kevesebb jutott a hazai egészségügyi ellátó rendszer finanszírozására.

Magyarországon a korábbi időszakhoz képest csökkent az egészségügyi közkiadások aránya: míg 1992-ben a GDP 6, addig 2015-ben már csak valamivel több mint 5 százalékát költötte a kormányzat a közösségi egészségügyre. A pénzhiányt egyáltalán nem indokolja az ország gazdasági helyzete.

A közösségi finanszírozású, térítésmentes egészségügyi ellátás (alapcsomag) megvédése és fejlesztése gyökeres változtatásokat igényel a források tervezésének szemléletében és mértékében az igazságos államtól, amely garantálja, hogy: a) a közfinanszírozás nagyságát fokozatosan az EU legfejlettebb 15 országának átlagára emeli, és a GDP-hez viszonyított évi minimálisan 8 százalékos mértékét kétharmados törvényben rögzíti, b) az egészségügyi közkiadások tervezésének elsődleges célja a maradékelvű költségvetési tervezéssel szemben a társadalom egészségi állapotának javítása lesz.

A közösségi egészségügyi rendszer beteget és orvost egyaránt próbára tevő állapota miatt az anyagilag tehetősebbek ellátását az elmúlt években mindinkább átveszik és megoldják a magánegészségügyi szolgáltatók. Megindult az egészségügy szabályozatlan szétszakadása fizetős ellátásra és a szegények közellátására, ami egyfelől legalizálja, hogy a szegényebbek ellátását az állam csak rossz színvonalon képes biztosítani, másfelől szabályozatlansága miatt a magánegészségügy forrásokat szív el az amúgy is nehézségekkel küzdő közfinanszírozott egészségügytől. Pénz nélkül az állami ellátás leépül, a tehetősebbek kilépnek a rendszerből.

További részletek a cikkben