Nem lehet mindig mindent megúszni

Kincses Gyula egészségpolitikussal, aki 2001-ben az Egészségügyi Minisztérium reformügyekért felelős miniszteri biztosaként az Orbán-kabinet főtanácsadója, majd a Medgyessy-kormány egészségügyi tárcájának tanácsadója is volt, az alfahir.hu beszélgetett.

- A parlament elé kerül végre ez az egészségügyi nemzeti minimum. Adja magát a kérdés: sikerült végre megoldani az egészségügy problémáját?
- Dehogy.

- Jól indul. Akkor ez csak egy kirakat volt?
- Az, hogy holnaptól egycsapásra nem oldódik meg semmi, viszont volt értelme a közös gondolkodásnak, az két, egymásnak nem ellentmondó állítás. Ekkora problémát nem lehet egy aktussal megoldani. Másrészt én sem vagyok realitás-nélküli, hogy azt gondoljam, a távol maradó Fidesz egy jelentéktelen tényező lenne most, vagy a közeljövőben. Hogy ebben nem vettek részt, az a dokumentum rövidtávú esélyeit mindenképpen befolyásolja. De ami nagyon fontos, tíz ennyire eltérő ideológiájú, stílusú, kommunikációjú párt le tudott ülni egymással. Sikerült végigbeszélni az egészségügy alapvető kérdéseit, valamint érvényes, korszerű elveket rögzíteni, és egy-két bátor mondást is aláíratni. Ez egy tanulási folyamat volt: ha ennek hatására otthon mindenki egy kicsit koherensebben, reálisabban gondolkodik majd az egészségügyről, már megérte.
Én is úgy éreztem, hogy ez történelmi pillanatnak tűnik.
Igen. Ma az egészségpolitika, akár pártpolitikai, akár kormányzati szinten, túlzottan felületes. Egy-egy jelenségre koncentrál, nem foglakozik a rendszer egészével, alapjaival. Bár a média hihetetlen sokat foglalkozik az egészségüggyel, és emiatt roppant sokat is beszélünk róla, de csak konkrét ügyekbe, botrányokba kapaszkodunk. A zsemle ne legyen penészes, a WC viszont maradjon hullamentes. Az egészségügy-politika is egy átfogó, strukturált szakma, és vannak olyan szabályai, amelyeket a szakpolitikusok kevésbé ismernek, kevésbé használnak, mert a politika és a média nem ezekről beszél.

- Amennyiben?
Az egészségüggyel kapcsolatban egy csomó problémáról nem beszélünk. Ilyen például, hogy egyrészt irreálisak az elvárásaink, másrészt a drámai romlás igazi botrányt nem okoz. Senki nem tüntet a várólisták miatt, vagy hogy mennyivel nő a lakosság kiadása, hogyan romlanak a halálozási mutatók, ugyanakkor vérig vagyunk sértve, ha egy feleslegessé váló kórházat, vagy annak egy leromlott telephelyét be akarnak zárni. E tekintetben hiányzik a realitásérzés, az ellátórendszerből pedig az egyenszilárdság. A szociális rendszer nem csatlakozik rá az egészségügyre – a hajléktalant gyógyultan az otthonába bocsájtják.

- És ha a szociális szféra ráköltené a kórházi kezelés tizedét, nem kerülne olyan hamar vissza...

- Minden szempontból jó a hasonlata. Mert ez az, amit mindenki észrevesz, a bejelentés valós csapdáját pedig senki. Van egy nagy projekt, az Egészséges Budapest Project, aminek egy miniszteri biztos a felelőse (Cserháti Péter, az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos – aszerk.), és ennek a nagy projekteknek egy részére kineveznek egy miniszterelnöki biztost (Bedros Róbert, a dél-budai "szuperkórház" miniszterelnöki megbízottja – aszerk.). Ez legalább olyan kínos, mint a nem működő lift.

A teljes interjú az alfahir.hu portálon.