A működési feltételek szorításán nagyon nehéz úgy úrrá lenni, hogy azt a betegek semmiben se érezzék meg.

Nincsenek műhibaperek és megítélt kártalanítási összegek. Legalábbis az elmúlt három évben Heves megyében csak mutatóba indult kártérítési eljárás egészségügyi intézménnyel szemben. A hazai tapasztalatok azt mutatják, elsősorban a szülészet-nőgyógyászat, a sebészet és a belgyógyászat az a szakterület, ahol a betegpanaszok többsége jelentkezik.
- Nem volt az elmúlt években kártérítési ügyünk, de nem is igen bírná el a költségvetésünk, hiszen még az alapműködésünk biztosítása is komoly gazdálkodási nehézségek elé állít bennünket - fogalmaz dr. Zámbó István. A hatvani Albert Schweitzer Kórház igazgató főorvosa elmondta, ugyan minden egészségügyi szervezetnek rendelkeznie kell megfelelő felelősségbiztosítással, ám egy több tízmilliós per esetében csak a kórház által fizetendő önrész is csődbe vihetne az intézményt. Különösen akkor, ha elterjednének a mondvacsinált perek, például közúti baleset után azt mondaná a gyógykezelt, ő úgy érzi, a sebész rosszul rakta össze a törött karját.
- Igyekszünk tisztességes alapellátást nyújtani, de a hazai egészségügy rajtunk kívül álló problémáiért mi sem tudunk felelősséget vállalni - hangsúlyozza dr. Zámbó István. Utóbbit dr. Omar Assani, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvos-igazgatója is megerősíti: nincs módjuk érdemi lépésre, például ha a várólisták hosszúságát kifogásolják. Az elmúlt három évben két kártérítési eljárásban szerepeltek. A kórház anyagi felelősségének megállapítását szülészeti, illetve belgyógyászati esetben kérték, ám elmarasztaló bírósági döntés egyik ügyben sem született. A gyöngyösi vezető szerint sincs hibátlan ellátórendszer, ám a működési feltételek szorításán nagyon nehéz úgy úrrá lenni, hogy azt a betegek semmiben se érezzék meg.
- Az ápoltak több mint 95 százaléka nem azért fordul hozzánk, mert pénzt szeretne kicsikarni a bajából. Azt akarják elérni, hogy másokkal legalább ne történjenek meg ugyanazok az esetenként káros vagy megalázó dolgok, amik velük - hangsúlyozza Ignácz Péter betegjogi képviselő, aki 11 éves szakmai múlttal a háta mögött az év elejétől látja el az egri Markhot Ferenc Kórházban ezt a feladatot. Idén több mint két tucat esetben keresték meg, de ebben a háziorvosi ellátásra érkező panaszok is benne vannak. A felszólamlások közt akadnak a szakellátás minőségére érkező panaszok csakúgy, mint ülőhely nélküli várakozás tényét kifogásolók.