Nem tudták, öröklik-e gyermekeik a betegségüket

Pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ti vagy ők. Csupán annyi a különbség köztünk, hogy az ő köreikben nem „illik" panaszkodni.
Sokan el sem tudják képzelni, milyen az élet az örök csend birodalmában. Az átlagember nehezen tudja elképzelni, milyen lehet nem érteni, ha szólnak hozzá, nem hallani a zajokat vagy a zenét. A siket emberekre nemegyszer ma is furcsán néznek, bár a televízió és a felvilágosító munka eredményeként már nem csodálkoznak annyian jelelő embertársaik láttán. Ma még legtöbben kirekesztve érzik magukat a hallók társadalmából, nem is alaptalanul – hasonlóan a vakokhoz, akik szintén rengeteg nehézséggel kénytelenek megvívni a mindennapok során - írja a szoljon.hu.

A túrkevei Kromperger Lajos például semmit nem lát.

– Elsősorban én is ember vagyok, és csak utána vak –  fejtette ki gondolatait Kromperger Lajos. A férfi koraszülöttként egy kiló tíz dekával jött világra, az ikertestvére sajnos nem maradt életben. Sokáig tartották inkubátorban, mely során roncsolódtak a látóidegek. A férfi bal szemére sosem látott, a jobb szeme később romlott el.

A Mezőtúron élő Pályi Ferencné – Zsuzsika – siketként látta meg a napvilágot, soha nem tapasztalhatta meg a hallás adományát. Halló családba született, kisgyerekként mégsem tűnt fel neki különbözősége.

– Csak 10 éves korom után tudatosult bennem igazán, hogy siket vagyok – meséli, jeltolmács segítségével. – Nekem ez volt a természetes.

Zsuzsika úgy érzi, jól boldogul a hallók világában. Annakidején Besenyszögön laktak, ott ő volt az egyedüli siket, így rá is kényszerült, hogy megértesse magát. Az általános iskola után, szintén speciális intézményben, elsajátította a varrónői szakmát, és első szolnoki munkahelyén halló kollégák közt tevékenykedett.
Párt is talált magának. Egy ceglédi bálban mutatták be leendő férjének, aki szintén siketnek született – sőt, szülei, nagyszülei sem hallottak. 24 éve házasodtak össze.

A hallás hiánya nem tartotta vissza őket a gyermekvállalástól, bár fennállt a siketség öröklésének veszélye. Két fiuk született – szerencsére mindketten tökéletesen észlelték a hangokat!

A vakság Lajos életét sem tette teljesen lehetetlenné – első találkozásunkkor például fehér botjával biztonságosan közlekedett a lépcsőn, nem kívánt élni a lift adta lehetőséggel. A korlátba kapaszkodva, biztosan sétált fel a második emeletre.

– Bátran közlekedem a feleségemmel, Irmuskával, bár ő is súlyos látássérült, az én járásom sem stabil a csípőficamom miatt – mondta. – Majdhogynem „vak vezet világtalant", ha ketten elindulunk, hiszen a párom sem lát két-három méternél távolabb az utcán. Volt igénylőlapom vakvezető kutyára, de nem töltöttem ki, mert épp akkor ismertem meg a feleségemet – nevetett, hozzátéve: bár megtalálta élete párját, egy vakvezető kutyával valószínűleg kevesebb alkalommal találta volna magát a földön fekve közlekedés során.

A történetek a szoljon.hu portálon