Egyre jobban szeretjük magunkat, de ez még nem a világvége

A Facebook bummjával együtt jött annak a jelenségnek a felismerése, hogy az interneten hálójában élő társadalom egyre jobban el van foglalva saját magával. Az online szörfözés közben számos személyes megnyilvánulásba ütközünk: ezt sokan a narcizmussal magyarázzák, de nem szabad elfeledkezni más szempontokról sem. E témáról kérdezte Koronczai Beatrix pszichológust az mno.hu portálja.

– A témával foglalkozó szakemberek egy része szerint manapság a narcizmus korát éljük. Az úgynevezett én-emberek minden apróságot közölni akarnak magukról, az interneten posztolnak, blogolnak, miközben úgy tűnik, hogy másokkal nem törődnek. Mi vezethetett oda, hogy egy ilyen kommunikációs kultúra alakult ki?

– Már az is kérdés, az internet okozza-e, hogy egyre narcisztikusabbak vagyunk, vagy a narcisztikusság növekedése következtében közölnek az emberek egyre többet magukról. Ezt az igényt kétségtelenül kiszolgálja az internet, és fel is erősíti. Itt azonban nem a klinikai értelemben beszélünk a narcizmusról, nem személyiségzavarról van szó, hanem a köznapi vonatkozását értjük alatta. A Facebook segítségével az ember szebbnek, jobbnak tudja mutatni saját magát, de ebben sem vagyunk egyformák. Akire a narcizmus jobban jellemző, annak az meglátszik a Facebook-profilján, vagy akár azon is, hogy miket posztol. A közösségi oldalakon túl a blogolást is meg kell említeni, de a blogolásnak pozitív hatása is lehetséges. Blogírás közben meg tudjuk magunkat mutatni, és jó terep lehet önmagunk megismerésére, identitásunk formálásra. A narcisztikus emberek egyik jellemzője, hogy alacsony az önértékelésük, ezt azzal próbálják kompenzálni, hogy csodálatra méltónak vagy hatalmasnak mutatják magukat. Azoknál az embereknél, akik sérülékenyebbek ezen a téren, nagyobb a veszélye, hogy az említett hatások beszippantják őket.

– Lehet-e olyan megállapítással élni, hogy aki nem teregeti ki a magánéletét, szinte már különcnek számít?

– Természetes dolog, hogy van egy ilyen fajta felfutás. Létezik azonban azok csoportja is, akik lejönnek a Facebookról, és elhatárolják magukat. A Facebooknak volt egy bummja, de lehet egy ilyen lecsengése is.

– Lehet-e természetes igényként felfogni az internetes kommunikációt olyan vonatkozásban, hogy bizonyos emberek így tudják megosztani véleményüket, gondolataikat, mert a közvetlen környezetükben erre nincs elég bátorságuk, lehetőségük?

– Az internetnek bizonyára van egy ilyen funkciója. Erre bizonyíték a blogolás is, hiszen az egyfajta internetes napló. Még az internet térhódítása előtt is írtunk naplót, amelyben megfogalmaztuk gondolatainkat, érzelmeinket, és titokban ott lehetett a vágy, hogy bárcsak olvasná valaki. A blog sokakhoz eljuthat, és olyan emberekre is bukkanhat a blogoló, akik lélekben közel állnak hozzá. Így értelmezve ez egyáltalán nem egy negatív dolog, természetes emberi szükséglet jelenítődik meg benne.

– A fiatal generáció kapcsán rendre aggódó hangok szólalnak meg, hogy 15 perc hírnévre vágynak, irreális célok lebegnek a szemük előtt, miközben a válság idején a munkához jutás is problémás lehet. Tényleg kell ennyire aggódnunk?

– Biztos így van, de nem vagyok ilyen pesszimista. Tapasztalható, hogy a fiatalok menekülnek a realitásból, és az internethez fordulnak. Ez lehet a válság tünete, de nem hiszem, hogy bebetonozódik, és világvége fog következni.