Az egyetemen egykor népegészségüggyel is foglalkozó doktornő még a politikába is belebotlott, de ma már azt mondja, hogy abból is elég volt – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a
delmagyar.hu portálja.
– Amióta itt dolgozik Földeákon, hány beteg lábát kellett levágni?
– Több esetben is, de csak akkor kerül erre sor, ha már életet mentenek. Egész héten hangos volt a sajtó attól, hogy magasabb finanszírozás jár az amputációért, mint a helyreállító műtétért, gyógyszeres kezelésért. Aztán ez azzal finomodott, hogy csak a több pénz miatt egyetlen orvos sem vág le egy lábat, ám a háziorvosok szintjén megrekedhet egy kivizsgálás. Én azt tapasztalom, hogy sokszor a betegek fordulnak későn orvoshoz, legtöbbször azért, mert a munkájukat féltik, csak akkor állnak ki a munkából, amikor leesnek a lábukról. Errefelé nagyon keveset keresnek az emberek, nekik a táppénz az a vég. Ha időben jönnek, sikeres lehet a kezelés.
– Akkor úgy gondolja, hogy a háziorvosoknak korlátlanul lehetőségük van a diagnózis felállítására, a szükséges vizsgálatokra maradéktalanul be tudják utalni a betegeket?
– Ezt nem mondtam. Valóban a legtöbb vizsgálatra hónapokat kell várni, vagy van az a lehetőség, hogy a fizetős szakrendeléseket keresik fel. De ha valaki időben jön, akkor még a hosszas várakozás ellenére is sikeres lehet a kezelés. Nekem volt egy esetem, amikor a feleség unszolására jött el hozzánk egy fiatalember. Igaz, hogy hónapokat kellett várni a vizsgálatokra, de végül megműtötték, a lába megmenekült. Egy évig táppénzen volt a férfi, ekkor kapott százezer körül, majd leszázalékolták. Ekkor már csak negyvenkétezer forintot kapott, a járadék az önkormányzati közfoglalkoztatásnál kizáró tényező, így most a több gyermeket nevelő család ebből és a feleség közmunkabéréből él.