Tavaly májusban figyelmeztették az Orbán-kormányt, hogy már nem adnak Magyarországnak több haladékot.
Nem a Honvédelmi Minisztérium hibája, hogy csak idén január 1-jén kezdtek tiszta vizet osztani az arzénnal szennyezett településeken, miközben az unió 2012. december 25-ét jelölte meg határidőnek. A kormány döntött ugyanis így - derül ki a HM leveléből, melyet helyreigazításként küldtek el a Népszava szerkesztőségébe.
"A Honvédelmi Minisztérium szerint lapunk 2013. január 3-i, csütörtöki számában az "Arzénra immunis kabinet" című cikkünkben olyan állítások szerepeltek, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Érdemes az egyes állításokat külön-külön is megvizsgálni: mit írtunk, illetve mi a tárca kifogása" – írja a nepszava.hu portálja.
A HM kifogásolta, hogy cikkünkben ez a mondat (is) szerepelt: "egyhetes késéssel kezdte meg a vízosztást a honvédség azokon a településeken, ahol az ivóvíz arzéntartalma meghaladja literenként a tíz mikrogramm uniós határértéket". A valóság ezzel szemben a honvédelmi tárca szerint az, hogy egy tavaly szeptember 20-i kormányhatározat írta elő a Magyar Honvédség számára a feladatot, s a kezdési időpontot 2013. január 1-jében határozta meg.
A HM tehát nyomatékosan felhívta lapunk figyelmét arra, hogy nem ők a hibásak a határidő be nem tartásáért, hanem maga a kormány, amelyik ezek szerint nem sokat törődött az unió által szabott határidővel, azon átlépve halasztotta el a vízosztás kezdetét. Vagyis a kormány hozott rossz döntést. A kabinetnek viszont a HM része – emeli ki a portál.
Az Európai Unió egyébként tavaly májusban figyelmeztette az Orbán-kormányt, hogy már nem adnak Magyarországnak több haladékot, 2012. december 25-éig minden településen biztosítani kell a rákkeltő anyagtól mentes ivóvizet. Brüsszel azért állt most a sarkára, mert már uniós csatlakozásunk előtt is tudni lehetett, hogy az 1998-as irányelvet - miszerint az arzéntartalom határértéke literenként maximum 10 mikrogramm lehet - át kell ültetni a hazai szabályozásba. Erről az első Fidesz-kormány idején, 2001-ben született kormányrendelet, amely 2009-re tűzte ki az arzén határérték alá szorítását.
A fejlesztések azonban rendre elmaradtak - amiért a kormány az önkormányzatokat hibáztatja. A Fidesz-kabinet 2011 novemberében küldte el az utolsó halasztási kérelmet Brüsszelbe, miszerint 365 településen még mindig nem felel meg az ivóvíz minden paramétere az EU-s irányelvnek. Az EU-ban ezzel betelt a pohár. A következmény: mindaddig a honvédség osztja az ivóvizet mintegy 300-400 ezer embernek, amíg el készülnek a fejlesztésekkel. Ez két-három évig is eltarthat.