Ha nem érkezik nagyon gyorsan segítség, a folyamat visszafordíthatatlanná válik.
A hirtelen szívhalál nagyon rövid időn belül, váratlanul kialakuló eszméletvesztéssel, keringés- és légzésleállással jár. Ha nem érkezik nagyon gyorsan segítség, a folyamat visszafordíthatatlanná válik, meghal a beteg. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem kardiológusprofesszora szerint a legfontosabb, hogy azonnal kezdjünk el cselekedni – olvasható a nol.hu Tünet című rovatában.
Az összeeső ember látványa már önmagában is elegendő ok a mentő riasztására. Merkely Béla figyelmeztet: bármennyire is jól szervezett a hazai mentés, egy ilyen helyzetben szinte biztos, hogy nem érnek a helyszínre elég gyorsan.
A hirtelen szívmegállást követő néhány percben a beteg még újraéleszthető, azonban minél hosszabb idő telik el, annál kevesebb erre az esély. Az idő múlásával még az eredményes újjáélesztés mellett is mind nagyobb a súlyos agykárosodás kockázata. Előfordulhat, hogy a beteg szív ugyan működik, de a páciens ébreszthetetlenné válik. Azaz bármennyire is laikus az orvosi tudományokban az, aki éppen jelen van, hozzá kell látnia az újraélesztéshez. A professzor szerint a feladat nem bonyolult, nem érdemes attól félni, hogy valaki éppen azzal árt, ha segít.
Magyarországon évente körülbelül húszezer alkalommal fordul elő hirtelen szívmegállás. Az esetek több mint 90 százaléka mögött valamilyen szívbetegség van, és csak nagyon ritkán fordul elő más, például idegrendszeri kórkép. Merkely Béla szerint nem árt tudni, hogy a hirtelen szívhalálnak lehetnek előjelei. A fiataloknál napokkal korábban előfordulhatnak kisebb eszméletvesztések, ájulások, aminek nem nagyon szoktak az emberek jelentőséget tulajdonítani, pedig minden ilyen esetben szükség van kivizsgálásra.
A 35 évesnél idősebbeknél a hirtelen szívmegállás leggyakoribb kiváltója a koszorúér-betegség, az akut infarktus vagy a szívelégtelenség. Azaz a beteg már akár napokkal korábban nehezen kap levegőt, fáradtnak érzi magát, dagad a bokája, esetleg mellkasi fájdalmat is érezhet, verejtékezik. A legföltűnőbb panasz a mellkasi fájdalom, ami a hátba, az állkapocsba, a bal, néha a jobb karba is sugározhat. Előfordulhat, hogy valamilyen bizonytalan fájdalom a hasban jelentkezik, társulhat hozzá émelygés is, ezért sokan emésztési problémaként azonosítják. Pedig ezek azok a jelek, amelyek gyakran bevezethetik a hirtelen szívhalált, vagy elindíthatják azt a súlyos működési zavart, ami a hirtelen szívhalálhoz vezet – emeli ki a portál. További részletek a nol.hu portálján olvashatók!