Omar Assani portré szomorú végszóval

Egy zacskó sót is kapott az édesapjától a szír fiatalember, amikor elindult hazánkba a nyolcvanas évek közepén, hogy orvos lehessen. Albérletet keresett Pesten, de nem ismerte a nyelvünket. Először az orvosegyetemre sem vették fel, így mérnöki tanulmányokba kezdett. Addig kilincselt, mígnem megengedték, hogy magyarul felvételizzen az orvosira. Egy hónapig készült rohamtempóban, majd sikerrel vette az akadályt, és a medikusok sorába léphetett.

– A születés maga a csoda, ezért szülész-nőgyógyász szerettem volna lenni és klinikán dolgozni, ez volt az álmom. Miután azonban elvégeztem az egyetemet, kikötötték, hogy csakis hiányszakmát választhatok, és vidéken kell elhelyezkednem. Így kerültem Hatvanba és lettem aneszteziológus – kezdi élettörténetét a szabadföld.hu-n dr. Omar Assani. Később mégis munkát kapott a budapesti klinikán, de ott felmondott, mert belátta, Hatvanban találta meg az igazi hivatását.

Nem bánja már azt sem, hogy nem lett szülész-nőgyógyász, mivel az a szakma elanyagiasodott. „Soha nem akartam igazgató lenni. Én orvos vagyok" – tiltakozott, amikor 2004-ben felkérték, legyen orvosigazgató a kisvárosban. Végül mégis rábólintott, azzal a feltétellel, hogy a gyógyításról ne kelljen lemondania.

Az egész orvoslás hiányszakma már, egyre nehezebb szakembereket szerezni. A gyöngyösi kórházban is tárt karokkal várnának belgyógyászt, fül-orr-gégészt, szemészt. Szerencséjükre csaknem tucatnyi fiatal rezidens munkálkodik náluk, a jó csapat a kisvárosi kórházban tartja őket.

– Nem akartam, hogy a lányunk orvos legyen, szerettem volna lebeszélni róla. Amikor a gimnáziumban önkéntes munkát kellett végezniük, a kórházunk krónikus osztályára küldtem. Mondtam az ott dolgozóknak, bízzanak rá minden feladatot, az ágytálazástól se kíméljék. Ennek ellenére esténként lelkesen jött haza – idézi fel mosolyogva Omar Assani doktor, aki ma már magyar állampolgár. A felesége egy nógrádi település háziorvosa. A teljes portré itt