Önkéntes egyetemisták a Covid-intenzíven

Testileg-lelkileg kimerítő a munka a covidos intenzív osztályokon. Egy-egy beteg elvesztése után csak az jelent vigaszt, ha hazaengedhetnek egy lábadozót a szeretteihez. Minderről két egyetemista lány számolt be a Ripostnak, akik tanulmányaik mellett dolgoznak önkéntesként a kórházakban.

Már több hete dolgozik önkéntesként a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában Garcia Elisabeth, az orvostudományi kar hallgatója. Az önkéntes munkát felkészítés előzte meg, de ami a covidosokat ápoló intenzív osztályon várta őt és társait, arra nehéz felkészülni. Nem a munka miatt. „Mi elsősorban a szakdolgozók, segédápolók keze alá dolgozunk és a betegek általános ellátásában veszünk részt, például etetjük, mosdatjuk, forgatjuk őket. Feltöltjük a hiányzó készleteket, infúziókat, szereléseket, injekciós tűket, fecskendőket” – számolt be munkájáról a ripost-nak. „Mindig ott vagyunk beosztva, ahol szükség van ránk és bármit megcsinálunk, amire megkérnek bennünket.”

Az orvosok, a segéd- és szakápolók, a tapasztaltabb önkéntesek mindenben segítik őket, más miatt nehéz a szolgálat.

„Az elmúlást testközelből látni nagyon nehéz, még ha tudom is, hogy ez az élet velejárója. Igyekszem arra összpontosítani, mit tanulhatok ebből. Ha valami szíven üt, azt igyekszem kibeszélni valakivel, például édesanyámmal. Jó és rossz dolgok egyaránt történnek velünk, ha erre figyelek, akkor helyén tudom kezelni a dolgokat. Igen, meghalnak, de mindig van valaki, akit meg tudunk menteni. Legutóbb javult egy férfi állapota, akiért nagyon aggódtunk, még beszélgetni is tudtam vele. Az az érzés, amikor megköszönte a munkánkat, leírhatatlan. Mindennél többet ér a hálája. Felemelő érzés, hogy nekem is részem van abban, hogy hamarosan hazatérhet az érte aggódó szeretteihez.” Továbbiak a cikkben