Magáncég kiemelt állami feladattal: erre többen rá fognak harapni.

Bizony drága lesz a miniszterelnöki mosoly, a kormány ugyanis egymilliárd forintot utalt át fogturisztikai célra az Orbán-család fogorvosának – olvasható a Népszabadságban.
Magánvállalkozás fejlesztheti a magyarországi fogászati turizmust. Maga a miniszterelnök is a program mögé állt, a kormány egymilliárd forintot utalt át e célra a költségvetési tartalékból - írja a HVG-csoporthoz tartozó life-style.hu. Érzéstelenítésre sem jutott idő, olyan gyorsan rántotta ki Orbán Viktor az idei költségvetés általános tartalékából – amit manapság „rendkívüli kormányzati intézkedések" néven tartanak nyilván – azt az egymilliárd forintot, amelyet hat nappal korábban egy konferencián ígért meg az egybegyűlt fogorvosoknak.
Az április végén Herceghalmon megtartott első fogászatiturizmus-fejlesztési konferencia semmiképp sem volt átlagos a szakmai eszmecserék sorában - olvasható az életmódmagazinban. A díszvendégek asztalánál ugyanis ott ült a miniszterelnök – aki amúgy az elmúlt egy évben nem sok jelét adta, hogy figyelme az egészségügyre is kiterjedne –, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Legalább ekkora feltűnést keltett, hogy sem Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, sem helyettesei a diskurzust nem szerencséltették jelenlétükkel.
Az eseményt szervező Magyar Fogászati Turizmus Programiroda nem éppen patinás vállalkozás. A mögötte álló cégcsoport sem tekinthető annak, hiszen még egyik tagja sem tekint vissza egyéves múltra. Ám a formáció annál perspektivikusabb, mivel első számú tulajdonosa, létrehozója, Bátorfi Béla a főleg külföldiek ellátására szakosodott iparág egyik vezető szereplője, akinek 19 főt foglalkoztató rendelőjét a hazai piac tíz legnagyobbja között tartja számon a szakma. E szakma köreiben pedig az is köztudott, hogy ő a miniszterelnöki család „fő mosolyegyengetője".