A három férfi a kecskeméti ügyészség szerint közel hárommillió forintos kárt okozott az OEP-nek.

A Kecskeméten élő, 29 éves L. Andrást, a vele egykorú P. Tamást és a 27 esztendős T. Albertet közös hobbijuk, a testépítés hozta össze. Az ügyészség szerint András vetette fel, hogy a társadalombiztosítás által támogatott növekedési hormonkészítményeket vásároljanak egy országos patikahálózat kecskeméti, valamint szentesi gyógyszertáraiból. Ő szerezte be a hamis orvosi recepteket, hamis nevekre kiállította, majd átadta Albertnek, hogy váltsa ki azokat. A vádirat szerint egy-egy vásárlásért, alkalmanként 10-20 ezer forintot fizetett Albertnek, aki az így megszerzett készítményeket átadta Tamásnak, ő pedig jelentős haszonnal továbbértékesítette a hormonkészítményeket a rendőrségi eljárás során ismeretlenül maradt testépítőknek.
Azt, hogy milyen óriási haszonra tehettek szert, egyetlen példa is jól érzékelteti. Három doboz hormonkészítményt váltott ki Albert 2010. január 26-án az egyik kecskeméti gyógyszertárból - állítja vádiratában az ügyészség. A vevő a patikában összesen 900 forintot fizetett. Csakhogy a gyógyszerek valós ára nem ennyi, hanem 351 ezer forint volt. De előfordult még ennél is durvább árkülönbözet, amikor ezer forintot meg nem haladó vásárlással 534 ezer forintot érő hormonkészítményhez jutottak a vádlottak, akiket 2010 nyarán őrizetbe vettek a rendőrök, majd előzetes letartóztatásba kerültek, jelenleg azonban szabadlábon védekeznek. Folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás, illetve orgazdaság miatt állítják majd bíróság elé őket.