Több fejlesztési programban is érdekelt a Markhot Ferenc Kórház.

Ezek közül a legnagyobb volumenű, az önrésszel együtt közel ötmilliárd forintos a TIOP-os strukturális pályázat. Ez a jelenlegi konyha épülete helyén egy új Technológiai Tömb létesítését célozza, amely magában foglalja a sürgősségi ellátást, az új intenzív osztályt, a központi laboratóriumot, a higiéniás osztályt, a korszerű műtőblokkokat, s a digitalizált radiológiai eszközöket. A pályázat tartalmát időközben sikerült kibővíteni új CT- és MR-beruházásokkal, illetve a régóta áhított stroke osztály kialakításával.
A kivitelezési tervek már elkészültek, így ha minden jól megy, az idén elkezdődhetnek a munkálatok.
Már ebben az évben írták ki azt a rehabilitációs ellátást fejlesztendő ÉMOP-pályázatot, melyre az észak-magyarországi régió kórházai közösen, konzorciumot alkotva nyújtották be igényüket. Ennek tagjaként előreláthatólag több mint 500 millió forintra pályázhat Eger. A hevesi megyeszékhelyen a pszichiátriai és addiktológiai fekvő-, illetve járóbeteg-, a kardiológiai járóbeteg-, valamint a mozgásszervi fekvőbeteg-rehabilitációt szeretnék fejleszteni. A pályázati önrészt a kórház vállalta magára.