Örök kérdés: terjed-e fertőzéssel a rák?

Ez a szám a becslések szerint jóval magasabb lehet, hiszen a daganatok egy jelentős részének közvetlen kiváltóját ma sem ismerjük, s az eddigi adatok alapján nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy újabb kórokozók daganatkeltő hatását is igazolják – írja cikkének elején B. Papp László az mno.hu portálján.

Már száz évvel ezelőtt is gyanakodtak arra, hogy egyes kórokozóknak szerepük lehet a rák kialakulásában. A feltételezést állatkísérletekkel igyekeztek igazolni: bizonyítékul az szolgált, amikor laboratóriumi körülmények között különféle kórokozókkal mesterségesen sikerült daganatot kifejleszteni például szárnyasokban vagy egerekben, illetve azt egyik állatból át tudták vinni egy másikba. Az emberi betegségekben ugyanakkor évtizedeken át nem sikerült összefüggést találni, mígnem a hatvanas években fel nem fedezték az Epstein–Barr-vírus (EBV) és egy rosszindulatú betegség, a Burkitt-féle limfóma, az egyik típusú nyirokmirigy-daganat közötti összefüggést – vázol fel tömör tudománytörténetet prof. dr. Schaff Zsuzsa akadémikus, a Semmelweis Egyetem II. Patológiai Intézetének professzora.

Az első vizsgálatokat követően egyéb vírusok, így a hepatitisvírusok, majd humán papillomavírusok daganatkeltő szerepét igazolták. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a rákos daganatok 15 százalékánál bizonyítható a víruseredet, további 5 százalékban pedig másféle kórokozó ágens (például baktérium) áll a háttérben – emeli ki a cikkíró, hozzátéve azt is, arányaiban ennél több rákbetegség oka is lehet rákkeltő vírus, hiszen a daganatok egy jelentős részének közvetlen kiváltóját ma sem ismerjük, s az eddigi adatok alapján nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy újabb kórokozók daganatkeltő hatását is igazolják.

A daganatkeltő vírusok közül a legismertebbek között vannak a hepatitisvírusok, amelyek közül a hepatitis B- és C-vírusnak ismert a daganatkeltő hatása. A hepatitis B-vírusfertőzés a világ egyes területein, például Afrikában és Kínában igen gyakori. A hepatitis B-vírus elsősorban vérrel és vérkészítményekkel terjedhet, ezért szűrik a nyolcvanas évek közepe óta a véradókat. A kór ritkábban szexuális úton fertőz, Afrikában pedig elsősorban a fertőzött anyáról szülés közben terjed az újszülöttre a betegség. A hepatitis B az esetek többségében ugyan gyógyítható, ám a fertőzés újszülötteknél 90 százalékban, felnőtteknél 10 százalékban krónikussá válik.

A hepatitis C-fertőzés ellen nincs védőoltás. Ez a betegség is leginkább vérrel és szövetnedvekkel terjed, s ugyan a fertőzöttek mintegy 20 százaléka néhány hónapon belül meggyógyul, a kór az esetek többségében krónikus májgyulladásba torkollik, amelyről előfordulhat, hogy az érintett csak évtizedek elteltével szerez tudomást, amikor már májcirrózis, esetleg májrák alakult ki. A vírus tehát mintegy 80 százalékban krónikus májgyulladást, illetve cirrózist okozhat, melynek talaján ugyancsak májrák alakulhat ki. A hepatitis C elleni védőoltás kifejlesztése azért nagy kihívás, mert a vírus genetikai anyaga igen változékony, számos mutáns létezik, és az egyik változat ellen kifejlesztett védőanyag nem óv meg egy másik típusú kórokozótól.

További részletek az mno.hu és a Rákgyógyítás.hu portálon olvashatók.