“Orvost megállni én még nem láttam itt”

Műszakonként 120 pár kesztyűt használnak el, fiatal betegeket látnak meghalni, közben küzdenek a szakemberhiánnyal: volt, amikor egy teljes osztályra egyelten intenzív szakápoló jutott. A betegszobák megteltek, már más helyiségeket is szobának rendeztek be. Ha pedig egy ágy megüresedik, szinte azonnal elfoglalja más. Akiket intubálnak, nagy eséllyel már nem kerülnek le a gépről többé. Az Átlátszó riportja egy orvostanhallgatóról, aki önkéntesként dolgozik egy fővárosi kórház intenzív covid-osztályán.

Tamás (kérésére nem az igazi nevét használják) orvostanhallgató, egy fővárosi kórház intenzív covid-osztályán lát el feladatot önkéntesként, havi 40 órában, 12 órás műszakokban. Úgy került a koronavírus betegeknek fenntartott intenzív osztályra, hogy – bár tízéves egészségügyi múltja van – ebben semmi tapasztalata nem volt. És nem csak ő “újonc” itt. Szinte minden dolgozó más területről érkezett.

– Alapvetően itt csak intenzív szakápoló dolgozhatna, hiszen csak ők rendelkeznek a megfelelő képzettséggel ehhez. De most olyan humánerőforrás hiány van, hogy minden ápolót és más segítőt be kell forgatni, akár van intenzíves tapasztalata, akár nincs. Így kerültem ide én is – meséli Tamás. – Egy intenzív szakápolóra a szabály szerint 2 beteg juthatna, most 5-6-ról beszélhetünk. Az ő munkájukat segítjük a legjobb tudásuk szerint. 

Az önkénteseknek az elején mindent megmutattak, elmagyaráztak, de aztán hamar magukra hagyták őket: a legtöbb feladatot önállóan kell ellátniuk.

– Egyedül “viszünk” betegeket, mi gyógyszereljük, látjuk el őket – persze ha segítséget kérünk, megkapjuk. Normális esetben meg kell mutatnunk, hogy például egy fecskendőbe milyen anyagokat szívunk fel. Ha az orvos jóvá hagyta, csak akkor adhatjuk be a betegnek. Itt egyetlen egyszer sem ellenőrizte senki, hogy a legdurvább gyógyszerek közül, mint mondjuk a morfium, mennyit adok be intravénásan az ápoltnak. Ez nagyon nagy felelősség – hangsúlyozza Tamás.

Betegek érkeznek és kerülnek ki az osztályról, a szobák megteltek, már más helyiségeket is szobaként használunk. Ha pedig egy ágy megüresedik, szinte azonnal elfoglalja más. És nem csak idősek kerülnek lélegeztetőre.

– Nemrég egy harmincas évei elején járó nőt vesztettünk el, őt most egy negyvenes férfi  követheti. Még életben van, de olyan mértékben roncsolódott a tüdeje, hogy szinte semmi esély arra, hogy kikerüljön innen. Talán csak napjai vannak hátra – mondja Tamás.

MEGOSZTÁS

SZERZŐ

KATUS ESZTER

2020. 12. 02. 2020. 12. 02.

KAPCSOLÓDÓ

A járvány egy egyébként is megroppant magyar egészségügyet ért el, nem bírja az ellátórendszer

Ötmilliárd forintba került a kiskunhalasi járványkórház, mutatjuk a szerződéseket

Koronavírus híradó: az aktív esetek háromnegyede a második hullámhoz köthető

Egyre növekszik a pozitív tesztek aránya. Most akkor megfelelően tesztelünk, vagy sem?

Az államigazgatásban is megjelent a koronavírus a helyettes államtitkár török luxusnyaralása után

Egészségügyi kockázatokat rejthet a koronavírus elleni kormánybeszerzéseket övező titokrezsim

“Opportunistaként csaptunk a maszkbizniszbe” – kamupapíros kínai maszkok Magyarországon

“Azért nem volt mindenki hős” – egy kórházi dolgozó szubjektív járványnaplója

Portyázók és fürkészek: több évtizedes félállami nyomulás ágyazott meg a kínai beszerzéseknek

A kijárási korlátozás megszegése miatt feljelentette Tuzson Bencét egy ugyanezért durván megbírságolt tüntető

Kevés a betegjogi képviselő, pedig az elmúlt hetekben különösen nagy szükség lett volna rájuk

Kövess minket vagy lépj velünk kapcsolatba itt!

Műszakonként 120 pár kesztyűt használnak el, fiatal betegeket látnak meghalni, közben küzdenek a szakemberhiánnyal: volt, amikor egy teljes osztályra egyelten intenzív szakápoló jutott. A betegszobák megteltek, már más helyiségeket is szobának rendeztek be. Ha pedig egy ágy megüresedik, szinte azonnal elfoglalja más. Akiket intubálnak, nagy eséllyel már nem kerülnek le a gépről többé. Riport egy orvostanhallgatóról, aki önkéntesként dolgozik egy fővárosi kórház intenzív covid-osztályán.

Támogatási kampány

Tamás (kérésére nem az igazi nevét használjuk) orvostanhallgató, egy fővárosi kórház intenzív covid-osztályán lát el feladatot önkéntesként, havi 40 órában, 12 órás műszakokban. Úgy került a koronavírus betegeknek fenntartott intenzív osztályra, hogy – bár tízéves egészségügyi múltja van – ebben semmi tapasztalata nem volt. És nem csak ő “újonc” itt. Szinte minden dolgozó más területről érkezett.

– Alapvetően itt csak intenzív szakápoló dolgozhatna, hiszen csak ők rendelkeznek a megfelelő képzettséggel ehhez. De most olyan humánerőforrás hiány van, hogy minden ápolót és más segítőt be kell forgatni, akár van intenzíves tapasztalata, akár nincs. Így kerültem ide én is – meséli Tamás. – Egy intenzív szakápolóra a szabály szerint 2 beteg juthatna, most 5-6-ról beszélhetünk. Az ő munkájukat segítjük a legjobb tudásuk szerint.

Az önkénteseknek az elején mindent megmutattak, elmagyaráztak, de aztán hamar magukra hagyták őket: a legtöbb feladatot önállóan kell ellátniuk.

– Egyedül “viszünk” betegeket, mi gyógyszereljük, látjuk el őket – persze ha segítséget kérünk, megkapjuk. Normális esetben meg kell mutatnunk, hogy például egy fecskendőbe milyen anyagokat szívunk fel. Ha az orvos jóvá hagyta, csak akkor adhatjuk be a betegnek. Itt egyetlen egyszer sem ellenőrizte senki, hogy a legdurvább gyógyszerek közül, mint mondjuk a morfium, mennyit adok be intravénásan az ápoltnak. Ez nagyon nagy felelősség – hangsúlyozza Tamás.

A betegek akkor kerülnek intenzívre, amikor a koronavírus-fertőzésnek már olyan súlyú következméynei – elsősorban tüdőgyulladás – vannak, hogy a légzés már nehézséget okoz. Ha intubálják őket, nagy eséllyel nem kerülnek le a gépről többé. Intubáció után jellemzően altatásban vannak tartva a betegek, szedatívumokat kapnak, gyomorszondán táplálják őket, valamint folyamatosan monitorozva vannak: követik a vérnyomásukat, a véroxigénszintjüket és persze a lázukat is. Bármilyen szokatlan dolog áll elő, azt a szükséges és megfelelő módon, gyógyszeresen kezelik.

– Több halálesetet láttam az elmúlt évek alatt, a munkámhoz tartozik. De itt nincs idő arra, hogy a gyászfolyamat elindulhasson: még élő emberektől kell elbúcsúzniuk a hozzátartozóknak úgy, hogy mi már tudjuk, pár óra múlva a szerettük halott lesz. És a legtöbbször ilyenkor már nem tehetünk értük semmit – ismeri el Tamás. – Ez nagyon megvisel.

– Ápolóként, más dolgozóként és betegként is volt tapasztalatom az egészségügyben, és főként azt tapasztaltam, hogy a személyzettel nem, de a feltélekkel voltak gondok. Most is ez a helyzet. Az orvosok, ápolók nagyon kedvesek, figyelmesek a betegekkel, akkor is átadják a hozzátartozók üzeneteit, ha feltételezik, hogy nem hallják őket, hiszen nincsenek eszméletüknél. A családtagoknak is próbálnak minden információt megadni telefonon (ezt csak az orvosok tehetik meg, ápolók nem) akármennyire nagy a hajtás.

Orvost megállni én még nem láttam itt, az ápolók sem kávézgatnak a nővérszobában.

Mindenki a teljesítőképessége határán van, de próbálnak türelmesek maradni akkor is, ha valaki aznap negyedszer telefonál. Hiszen tudjuk, mennyi aggódnak a szeretteikért – mutat rá Tamás. A szakemberhiánnyal azonban egyre nehezebben küzdenek meg, derül ki az orvonstanhallgató szavaiból.