Orvostanhallgatók az első vonalban

Letelt az első hét, amikor tömegesen rendeltek ki orvostanhallgatókat, hogy így enyhítsék az egészségügyi ellátásban a Covid miatt jelentkező hiányt. Haldoklók kezét fogják az utolsó pillanatokig, hozzátartozókat kísérnek elbúcsúzni, vagy egyszerűen segítenek az ápolóknak, ahol tudnak. Covid-osztályon dolgozó egyetemistákat kérdezett a hvg.hu arról, hogyan élték meg a komoly veteránokat is megviselő körülményeket.

Szinte a vírushelyzet első napjától kezdve állománydúsító elemként kezeli a kormány az orvostanhallgatók tömegét. Kásler Miklós miniszter már az első hullám első napjaiban, 2020. március 17-én kötelező jellegű mozgósító levelet írt az összes hatodéves orvostanhallgatónak. Ahogy a levélben áll, “ágazati irányító jogkörömben eljárva tájékoztatom, hogy a jövendő egészségügyi dolgozókat járványügyi ellátás különböző tevékenységére lehetséges kötelező érvénnyel mozgósítani”.

Három hónappal később már nem csak a végzősöket érintette a mozgósítás. 2020. június 18-ától az új szabályok szerint hozzájárulásuk nélkül és határozatlan időtartamra is kirendelhetők lettek azok, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi szakképzésben, főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben, valamint az egészségügyi és szociális akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben nappali tagozaton vesznek részt.

Egyetem mellett életet menteni, vagy fordítva?

A TASZ tájékoztatása szerint a hallgató munkáját figyelembe kell venni, a tanulmányi kötelezettségek teljesítésének megszervezésekor, a Hallgatói Szakszervezet nevű Facebook-oldalon olvasható vélemények azonban arról tanúskodnak: az elsősorban a tesztelés során bevetett hallgatók közül sokan nem kaptak semmiféle könnyítést a vizsgaidőszak alatt, hiába kellett akkor is dolgozniuk. Aki pedig megtagadta a részvételt, azt eltanácsolással, rektori büntetéssel fenyegették meg.

“A környezetemben van egy hírhedten nem hallgatóbarát intézet, ott több embernek sem akarták engedni a pótlási lehetőséget évközi számonkérésre, miközben éppen mintavételen voltak, beöltözve, mentőautóban, de a kari vezetés a hallgatói panaszokra hamar helyretette őket” – mondja egy vidéki orvosi egyetem hallgatója a hvg.hu-nak. Forrásaink szerint azonban ezek inkább szórványos esetek voltak és általánosságban türelmet és együttműködést tapasztaltak az egyetemek részéről.

Október végén, a második hullám felívelésekor az operatív törzs már arra kérte az egyetemeket, hogy jogosítvánnyal és legalább 2 éves autóvezetői gyakorlattal rendelkező negyed- és ötödéves orvostanhallgatók segítsenek be a mentőszolgálatnak a koronavírustesztek elvégzésében. Március 8-ától pedig megkezdődött az orvostanhallgatók tömeges kormányhivatali kirendelése a kórházakba, a mentőszolgálathoz, egészségügyi intézményekbe.

Azt, hogy pontosan hányan dolgoznak az egészségügyi oktatásban résztvevők közül kirendelt munkaerőként, egyelőre nincs pontos adatunk, a Semmelweis Egyetemen mindenesetre március 15-étől 21-ig 614-en jelentkeztek önként segíteni az egyetem klinikáját, ezt maga a hallgatói önkormányzat tette közzé a Facebookon. 

Az OKFŐ által kiadott hirdetés szerint a hallgatók feladata elsősorban a fertőzésgyanús és fertőzött betegek megfigyelése, a középsúlyos fertőzött betegek ellátásában való részvétel, a súlyos állapotban lévő fertőzött betegek intenzív ellátásában nyújtott segítség, valamint szociális intézmények beteg lakóinak ellátása. A munkában részt vevő hallgatókkal beszélgettünk a tapasztalataikról.

“Nem ellenkeztem”

“A megyei kormányhivataltól kaptam egy emailt, benne egy névre szóló határozattal. Benne a munkaidő, feladatkörök, kapcsolattartó elérhetősége, akit 24 órán belül fel kellett keresnünk. Veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányrendeletre hivatkozva köteles voltam menni, de érthető, tényleg nagy a baj, nem ellenkeztem” – mondja egy vidéki orvosi egyetem ötödéves hallgatója. Ő úgy tervezte, hogy a patológiával és az igazságügyi orvostannal folytatná a tanulmányait. “Aki ezen a szakterületen dolgozik, az nem találkozik betegekkel, nem látja a szenvedést. Ritka az ügyelet, a túlóra és kevesebb a stressz, nekem ez tetszik” – magyarázza. A körülmények azonban egészen másféle helyzetbe sodorták.

Harmadik forrásunk szintén ötödéves hallgató. Ő a kórházi munka előtt jó ideje önkénteskedett, azóta a Covid-ellátás több területén is megfordult, hallgatói szinten igazi veteránnak tekinthető. ...“Az én munkám ápolói feladatkör volt, ápolók vezényletével. Oxigénpalackok cseréje, gyógyszerelés, vércukor, vérnyomás, véroxigén-telítettség mérése, infúziók bekötése, étel- és italosztás, inzulinok beadása a cukorbetegeknek étkezés előtt. Aztán szükség szerint etetés-itatás, ágyazás, pelenkázás, húgyúti katéterzacskók leeresztése. Sokkal többre nem is lett volna kompetenciám. A hozzátartozók által behozott csomagot szinte kivétel nélkül a hallgatók vitték fel a betegeknek, de az is előfordult, hogy gyógyszerekért, vagy vér- és vizeletmintákért rohangáltam” – sorolja mindennapi feladatait.

A lelkileg legmegterhelőbb a rossz állapotú, haldokló beteggel való kommunikáció, aki nagyjából tisztában van az állapotával. Sokszor enni, vagy szívószálon leszívni egy kis folyadékot is alig van erejük, vagy épp beszélni, de látszik a rettegés az arcukon, vagy épp sírnának, de már ahhoz sincs erejük és csak pár nyögés vagy könnycsepp jelzi az iszonyú nyomorukat. Több esetben elhaló hangon könyörögnek, hogy még maradjon velük egy kicsit az ember, mert nem bírják elviselni a haláltudatot és a magányt. Én ilyenkor odaülök megfogom a kezüket és megpróbálom elterelni a figyelmüket azzal, hogy beszélek valamiről, ami kellemes lehet. Utána én is egy időre bezárkózom magamba. Ilyenkor eszembe szoktak jutni azok az emberek is, akik a kényelmes foteleikből nagy arccal oltás- vagy vírustagadnak".

További részletek a cikkben.

A kép illusztráció

Fotó: Kovács Attila/Semmelweis Egyetem