Vállalták, hogy más helyett dolgoznak, de újabb anyagi terhet nem akartak magukra rakni.
Saját kapacitásuk terhére húzzák az igát a leállt cég helyett is a még talpon maradt betegszállítók Szegeden – és lehet, hogy még meg is büntetik őket – olvasható a Délmagyar – online oldalán. Mint a lap írta, március elsejével befejezte az OEP-finanszírozott betegszállítást a Maros Sped. Mivel Szeged negyede és több környező település maradt volna ezzel ellátatlanul, az Országos Tisztiorvosi Hivatal a másik három szegedi céget kötelezte, hogy vegye át ezeket a feladatokat is, tartalék autói terhére. Az érintettek akkor jelezték: ezt nem tudják vállalni, hiszen nincs tartalék személyzet, és a felmerülő pluszköltségekkel sem szeretnék tovább nehezíteni amúgy is kilátástalan anyagi helyzetüket. Így végül a szolgálatban lévő aktív autókat terhelték tovább a pluszbetegekkel, a rendszer azóta is így működik.
Elszállítanak tehát mindenkit, de nem úgy, ahogyan arra kötelezték őket – ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal közigazgatási eljárást indított a Nüke Kft. és a Medico-Trans ellen. Akár pénzbírságot is kaphat a két cég. Utóbbi májusban biztosan leáll, a Nüke pedig – ha nem kap megfelelő finanszírozást – júliusban. Az ok: pénzhiány.
A harmadik cég, az EKITEP Kft. márciusban jelentett tartalék autóval végzett fuvarokat az OEP-nek, de azt visszadobták azzal az indokkal, hogy erre nem adnak finanszírozást. Egyszerűen nem tudja az egyik kéz, mint csinál a másik. Köteleznek valamire, aztán felháborodnak, hogy arra finanszírozást kérnek – emelte ki Tanács Róbert, az Országos Betegszállító Szolgálat Csongrád megyei irányító szervezetének vezetője, aki lapunk legutóbbi cikke után egyfajta számháborúba keveredett az OEP főosztályvezető-helyettesével. Kőrösi László egy tévéadásban azt mondta: a betegszállítók OEP-finanszírozása 180 forint kilométerenként. Tanács Róbert szerint valóban ennyinek kellene lennie, ő viszont 100 forinttal számol.
A futott kilométerek 40%-a üresjárat, amit nem fizet ki senki. Pedig ahhoz, hogy elmenjünk a betegért, vagy ha kitettük, visszamenjünk, szintén kell üzemanyag – mondta el, hozzátéve: mivel az önköltséges működéshez is kilométerenként 75–80 forint hiányzik a kasszából, lassan valóban nem marad senki, aki talpon tud maradni. – Kőrösi László szerint nincs veszélyben a betegszállítás Csongrád megyében. De valamiért csak becsődölnek sorra a cégek – fűzte hozzá a szakember.