Plasztikai sebész – profi fényképezőgéppel

A szakember az elmúlt húsz évben iskolát teremtett az egykori Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ahol 1984-ben hajdan ő is megszerezte diplomáját, majd 2002-2004 között a Magyar Plasztikai és Helyreállító Társaság titkára, 2005-től pedig a Plasztikai Sebészeti Szakmai Kollégium tagja volt. Vele készített rövid interjút a Dunántúli Napló – online.

– Sok plasztikai sebész szerezhette meg ön mellett a szakvizsgáját, illetve jelenleg is egy héttagú, plasztikai sebészekből álló csoportot irányít, amelynek a munkáját országszerte elismerik. Hogyan kezdődött?

– A gimnáziumban biológia és latin tagozatra jártam, már ekkor is orvosnak készültem. Az egyetem megkezdése előtt, előfelvételisként egy évet dolgoztam műtőssegédként Nagykanizsán. Ezért a mai napig hálás vagyok az orvosoknak, mert itt rengeteget tanultam, amit később a tanulmányaim és munkám során is hasznosíthattam.

– Az egyetem után Pécsett maradt.

– A professzoraim támogattak a munkámban, lokálpatriótaként pedig imádom ezt a várost. Sokat járok külföldre, illetve számos előadást tartok magam is. Minden előadást a Széchenyi tér fotóival zárok, mert szeretném, ha a lakóhelyemet a külföldi kollégáim is megismernék.

– Az elvégzett esztétikai és rekonstrukciós műtétek száma alapján ön az ország egyik legtapasztaltabb emlősebésze.

– Ez a legfőbb érdeklődési területem, 1995-ben elsőként Pécsett vezettük be, hogy az emlőeltávolítással kapcsolatos műtétekről nem a sebész határozott, hanem a vizsgálatokat követően egy orvosi team döntött. Mivel a munkánk során a pácienseken egy életre szóló nyomot hagyunk, ezért nagyon fontos, hogy a műtét vagy a rekonstrukció után is jól érezzék magukat, testileg-lelkileg egyaránt.

– Mivel tölti a szabadidejét?

– Egyetemista koromban sokat teniszeztem. Ma a fotózás a hobbim. Mivel minden műtétet fotókon is megörökítünk, ezért vettem egy professzionális felszerelést, amelyet minden külföldi utamra is magammal viszek. A természetfotók a kedvenceim.