Kovács Gábor: Kiszálltam

Kovács Gábor tizenöt éve azért alapított kórházat, hogy hálapénzmentes szolgáltatást nyújtson azoknak, akik hajlandóak sokat fizetni a színvonalas ellátásért. A vállalkozó most bedobta a törölközőt, mert az állam által legalizált hálapénz szerinte ellehetetleníti a magánegészségügyet. A 168 Óra interjúja.

– Megunta, vagy talált jobb üzletet?

– Amikor tizenöt éve megépítettem a kórházat, azt hittem, hogy a reform a magyar egészségügyben is megindul: átlátható viszonyokat teremt és tisztában leszünk majd a gyógyítás árával is. Ezért finanszíroztam évekig a kórház veszteségeit, de a reményem mára elszállt.

– Persze, de ha az Országos Egészség Pénztár (OEP) kifizeti az állami kórháznak a szülés vagy a vakbélműtét árát, akkor mégis tudjuk, mennyibe kerül. Nem?

– Az egészségpénztár misztikus, úgynevezett „HBCS" pontokkal fizet a kórháznak, a beteg pedig zsebbe, az orvosnak. Senki nem akarja, hogy ez az egész mindenki számára érthető és tiszta legyen.

– Az utóbbi időben a nagy kórházakban szintén létrehoztak fizetős szolgáltatásokat. Lehet, hogy ők olcsóbbak és velük nem bírták a versenyt?

– A kórházak területére betelepült magánintézmények valójában az állami egészségügy emlőin lógnak. Lehet ugyanis „játszani" azzal, hogy az állami vagy a magánintézményben „gyógyul" a páciens, hogy mit fizetettnek ki a beteggel, és mit számolnak el az állam terhére, akár duplán is. Az is előfordulhat, hogy a kivizsgálást elvégeztetik az egészségpénztár költségein, de leszámlázzák a betegnek. Ilyen a mutyivilág: belül vagyok, úgy számolok, ahogy akarok, így még nyereséget is el lehet érni.

– Gondolom a beteg számára is olcsóbb mindez...

– Persze, hisz nem transzparens. Csak az, hogy Telkit kórháznak minősítsék, nekem plusz 150 millióba került, mert ennyit kell költeni évente négy szakma 24 órás ügyeletére. Ezenkívül, ha nálam több százmillióért épül műtő, akkor szeretnék folyamatosan operáltatni, mert nem tudom elviselni a veszteséget. Ugyanez az állami intézményt nem érdekli.

– A magánkórházak miért nem kapják meg az OEP-től a gyógyítás költségét?

– Ha területi ellátási kötelezettséget vállalnánk, akkor fizetnének a nálunk történt beavatkozás után is, de úgy képtelenség lenne a szállodai szintű elhelyezést és a gyógyítás magas színvonalát folyamatosan fenntartani. De ha kiszámolnák, hogy az országban mennyibe kerül egy szülés, vagy a már említett vakbélműtét, és ezt a pénzt szektorsemlegesen bárki megkaphatná, aki elvégzi, akkor lehetne minőségi és árverseny. Ám az teljesen igazságtalan, hogy a nem állami egészségügyben szülő nő után semmit nem fizet a biztosító.

– A kevés pénzt jól kéne beosztani. Nálunk egy betegre évente 400-500 dollár jut, a fejlett országokban közel 2000. Lehet, hogy idehaza csak a hiányt tudják elosztani, ezért fuldoklanak adósságban a kórházak?

– Ez demagóg duma, amivel elfedik a reformképtelenséget. Ha ma valaki Ausztriában síbalesetet szenved és eltörik a lába, akkor a gyógyítást a magyar állampolgárok biztosítási közössége fizeti. De miért? Az állam helyében kötelezővé tenném a balesetbiztosítást, ami teljesen üzleti kategória, és onnantól kezdve az már nem a közös kasszát terhelné. Hasonló ballaszt, hogy drága kórházi ágyakon tartanak elfekvő betegeket, ami nem egészségpénztári feladat. Ha ezt máshol oldanák meg, az újabb hatalmas összeg felszabadulását hozná. Ha majd tiszta, hogy mi terheli a valós egészségügyi biztosítást, akkor lehet differenciálni: mi van az alapcsomagban, ki és milyen kiegészítő szolgáltatásért lenne hajlandó fizetni. Vagyis a meglévő pénzt a magyar egészségügy hatékonyabban is használhatná, de akkor nem kéne ennyi kórház. Mutyi helyett transzparencia! Egy ilyen reformot senki nem akar vállalni, ezért bukott meg az összes reformkezdeményezés az elmúlt 15 évben. Ezt a szélmalomharcot én már nem vagyok hajlandó tovább folytatni. Kiszálltam.

A teljes interjú