Egy új gép segítségével hatékonyabban lehetne szűrni a prosztatarákot Pécsett – a berendezésre azonban nincsen pénz.

A prosztatarák Magyarországon a férfiak második leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú betegsége, és a második leggyakoribb daganatos halálok. Probléma, hogy a korai, még gyógyítható állapotban a prosztatadaganatnak nincsenek tünetei – húzta alá dr. Farkas László professzor, a pécsi Urológiai Klinika igazgatója. Általában 50 éves kortól javasoljuk az első szűrővizsgálat elvégzését. Ez egy vérvételből, illetve a prosztata végbélen keresztül történő vizsgálatából áll. Azoknál a betegeknél – folytatta Farkas professzor –, akiknél felmerül a prosztatarák lehetősége, szövettani mintavétellel kell igazolni vagy kizárni a betegséget – olvasható a Dunántúli Napló – online oldalán.
Az eddigi módszerek mellett egy új diagnosztikai eljárás vált ismertté: az Európai Urológus Társaság márciusi kongresszusán mutattak be egy ultrahang-vezérelt mintavételi eljárást, mely 3D-képalkotás formájában teszi láthatóvá a prosztatát, illetve kirajzolja a még korai stádiumú prosztatadaganatot.
Maga a beavatkozás 2-3 perces, végbélen keresztüli ultrahangvizsgálatból, majd ezt követően húszperces számítógépes adatelemzésből áll – magyarázta Benkő Tamás, az Urológiai Klinika tanársegédje. Pozitív esetben újabb 2-3 perces ultrahangvizsgálattal egybekötött célzott mintavétel következik. A diagnosztikai egység ára 55–60 millió forint, amelyre anyagi fedezettel nem rendelkezünk – tette hozzá Benkő Tamás.
Egy tervezett együttműködés keretében nyílt lehetőségünk az elmúlt héten a berendezés kipróbálására, melynek keretében 3 nap alatt 53 beteget vizsgáltunk meg. A módszer rutinszerű alkalmazása komoly előrelépést jelentene, azonban ennek – anyagiak hiányában – egyelőre kevés realitása van.