Pszichológus: Így támogathatjuk lelkileg a menekülteket

Ha menekülteket fogadunk be, a fizikai segítségen túl felmerül a lelki támogatás kérdése is. Készüljünk fel: nem csak nekik, magunknak is. Füredi Éva, a Psziché Műhely krízisintervencióval foglalkozó mentálhigiénés szakembere válaszolt hvg.hu kérdéseire.

Azok, akik most kénytelenek voltak maguk mögött hagyni a hazájukat, sokszor a családjukat, párjukat, munkájukat, egzisztenciájukat, komoly lélektani krízist élnek át. Ez azt is jelenti, hogy érzelmileg be vannak szűkülve, amiből nem, vagy csak nehezen látnak kiutat. Kétségbeesettek, sokszor reményvesztettek, amin ronthat az is, ha nem beszélnek idegen nyelveket, mert így a kommunikációs lehetőségeik is korlátozottak. Elsődleges, hogy fizikálisan biztonságba kerüljenek, élelmet és szállást kapjanak addig, amíg nem körvonalazódik, hogyan folytassák tovább az életüket. A befogadók így éppen ebben a legnehezebb helyzetben, a legrosszabb pszichés állapotukban találkoznak velük – ám így is nagyon sokat segíthetnek.

Egyrészt lelkileg is sokat jelent, ha a praktikus dolgok megoldódnak. Tehát már az étel- és szálláskapás ténye is növeli a biztonságérzetüket. Ezen kívül segíthetünk nekik minden egyéb gyakorlati dologban (hivatalos ügyintézés, tovább utazás rokonokhoz stb.), ezek hosszabb távon is biztonságot nyújtanak.

A kifejezetten lelki támogatáshoz nincs szükség különösebb szakértelemre: empátia, odafordulás, kapcsolódás, meghallgatás. Ilyenkor hagyjuk, hogy – akár tolmács segítségével – mindent elmeséljenek, amit szeretnének, hagyjuk őket ventillálni. Semmiképpen se faggatózzunk, mert a történtek nagy traumát jelentenek a számukra, alkalmazkodjunk az ő igényeikhez, ne tépjünk fel feleslegesen sebeket. Tudassuk velük, hogy nem hagyjuk őket magukra, nincsenek egyedül és számíthatnak ránk. Sokszor nem akarják elfogadni a segítséget, hiszen az otthonukban hozzánk hasonlóan önálló, autonóm emberek voltak, akik a saját életüket irányították, és fájdalmasan nehéz hirtelen menekültszerepbe kerülni. Ilyenkor hagyjunk időt nekik, ne erőltessünk semmit, elég, ha érzik és tudják, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk.

Az első napok sokkja után aztán fontos, hogy kicsit megerősítsük őket abban, hogy továbbra is autonóm személyek, és rendelkeznek problémamegoldó eszköztárral. Megpróbálhatunk segíteni nekik megtervezni a jövőt rövidebb, majd hosszabb távon, legyen szó munkáról vagy lakhatásról, de a döntést ne mi hozzuk meg helyettük. Fontos megérteni, hogy a mi életünkben nem voltak háborúk, nincs mintánk, hogy az ilyen helyzeteket hogyan oldjunk meg. Időre és társas támogatásra van szükség. Továbbiak az interjúban