Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.
Vita alakult ki a perkátai orvosi rendelőben hétfőn délben, az eset a gyanú szerint odáig fajult, hogy egy 58 éves asszony kétszer is rácsapta az ajtót az egyik asszisztensnőre. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás az ügyben. A bejelentés szerint a perkátai orvosi rendelőben összeszólalkozott egy beteg a háziorvosával illetve annak asszisztenseivel egy szakorvosi javaslat kiadása miatt – írja a Dunaújvárosi Hírlap – online.
Az 58 éves helybéli asszony ugyanis el akarta kérni a szakorvosi javaslatot, azonban azt az egészségügyi dolgozók egy szabályozásra hivatkozva nem adták neki oda. A vita – a lap információ szerint - odáig fajult, hogy miközben a hölgyet az asszisztens megpróbálta kitessékelni a rendelőből, az a vizsgáló ajtaját az asszisztensre csapta, illetőleg később rá is nyomta. A bűncselekmény során a sértett nem sérült meg - közölte kedden a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon az 58 éves nőt, aki kihallgatáson tagadta a bűncselekményt. Az ellentmondások tisztázása a megindított büntetőeljárás feladata lesz – írja a lap.