Az egységet és az összefogást hiányolja az egészségügyből Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter.
A politikában két dolog hozhat változást: az érdek és a kényszer. Ha a kényszer oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor látjuk, hogy a rendszerváltás után nagy egészségpolitikai változás történt lakossági nyomás hatására. Ez a három igenes népszavazás története, amely teljesen kilökött egy politikai irányt az egészségügy területéről. Ez mutatja, milyen nagy jelentősége van az ilyen jellegű kérdések társadalmi szintű megvitatásának. Akkor a lakosság döntött, most úgy érzem, az egészségügy szereplői vannak ilyen szituációban. Az ő döntésük egyrészt a lábukkal való szavazás: sokan mennek ki, másrészt a rendszeren belül is történnek olyan mozgolódások, amelyekre oda kell figyelni" - mutatott rá a Magyar Kórházszövetség előző elnöke az InfoRádió Aréna című másorában.
"A nézőtértől a pálya széléig sok elemző dolgozik egyszerre, az adataikat összegyűjtik és az edző ez alapján határozza meg a következő lépést. Amikor a pályára küldi a csapatot, egyetlen irányító van, ha többen próbálnak irányítani, a csapat vesztésre van ítélve" - fogalmazott a kórházszövetség korábbi vezetője.
Mindenki mondhassa el a véleményét és a javaslatait, de az egészségügynek egy irányítója van, és őt Ónodi-Szűcs Zoltánnak hívják - szögezte le a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója. A magyar egészségügynek több költségvetési támogatásra van szüksége, a meglévő forrásokat pedig megfelelően kell felhasználni - mondta a továbbiakban Rácz Jenő. Az adás itt meghallgatható