• nátha
    • A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

      A nátha ellen a mai napig nem tudunk mit tenni

    • Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

      Két náthagyógyszert el kellene felejteni - tiltás lehet a végük

    • Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

      Tudományos bizonyítékok támasztják alá a húsleves gyógyerejét

  • melanóma
    • Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

      Drámai mértékben nő a melanomás esetek száma

    • Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

      Fényvédelem, önvizsgálat és tudás: együtt védenek a bőrrák ellen

    • A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

      A Szigeten is keresd a „rút kiskacsát”!

  • egynapos sebészet
    • Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

      Egynapos sebészet Pakson: hamarosan újraindulhat az ellátás?

    • A kecskeméti kórház orvosa lett az Egynapos Sebészeti Tagozat elnöke

    • Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

      Egy év alatt több mint 3000 műtét a kecskeméti egynapos sebészeten

Rácz Jenő: Egy törvény margójára

Lapszemle 2023.03.06 Forrás: nepszava.hu
Rácz Jenő: Egy törvény margójára

Mindkét fél a betegekért való aggódással indokolja a cselekedeteit, és egymás tetteit a legsötétebb kommunista időszak termékeként jellemzi.

Történelmi szinten is rendkívül ritkának számít, hogy valakit vagy valamit többször is kivégeznek - legyen az személy vagy egy esetleg különösen veszélyesnek vélt szervezet. Egy ilyen „notóriusan visszaeső áldozat” a Magyar Orvosi Kamara - írta a népszava.hu vélemény rovatában Rácz Jenő.

Az ideológiai, vallási alapon, politikailag, stb. erősen megosztott, vagy éppen ellenkezőleg, az eseményeket rezignáltan szemlélő bázis miatt az aktuális hatalom mindig rá tudta kényszeríteni az akaratát az orvoskarra. Ez különösen nagy baj azért is, mert ami rossz a Magyar Orvosi Kamarával történik, az előbb-utóbb valamennyi orvosnak fájni fog. Ami pedig fáj az orvosoknak, azt rövid időn belül valamennyi egészségügyi és egészségügyben dolgozó egyaránt érezni fogja, és amit ez a szakmai réteg negatívumként érzékel, az azonnal a betegeken fog lecsapódni. Nem azért, mert a „gonosz orvos” vagy a „mosolyát régen elvesztett nővér”, esetleg a „nemtörődöm takarító vagy beteghordó” ezt akarja, hanem azért, mert a nem motivált vagy éppen ellenérdekelt szereplő minden esetben rosszul teljesít, és a rosszul teljesítés az egészségügyben bizony egészségvesztésben vagy akár életekben mérhető.

Ha nem lenne igazán vérre menő tétje, akkor talán még mosolyogni is tudnánk azon, hogy az ádáz harc közepette a kormányzati oldal és a kamara is a betegekért való aggódással indokolja a cselekedeteit, és egymás tetteit mindkét fél a legsötétebb kommunista időszak termékeként jellemzi. 

Szerencsére hazánkban nem dúl olyan ádáz háború, mint a szomszédunkban. A Mindenható vagy a Sors nem döntötte össze az országunkat, és nem temetett tízezreket a romok alá, mint tette az Törökországban. Ha sem külső ellenség, sem természeti katasztrófa nem sújt bennünket, akkor miért kell nekünk önsorsrontóvá lenni, és újra és újra egymásra rontani? A betegeink biztosan nem erre vágynak, hanem inkább arra, amint Babits Mihály kívánt Húsvét előtt című versében: „hogy elég! hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke! / béke! béke már! / Legyen vége már!”