Összefognak-e a tanárok az egészségügyi dolgozókkal?

Több mint egy éve tart a pedagógusok tiltakozása. Miután a kormánnyal való tárgyalások nem vezettek sikerre, sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel, demonstrációkkal küzdenek a jobb munkakörülményekért, a magasabb fizetésért. Hasonló célokért harcolnak az egészségügyi dolgozók is, egyik szakszervezetük február végén kezdett sztrájktárgyalásba a Belügyminisztériummal. A két terület problémái hasonlók, még sincs komoly összefogás a szerepelők között. Mi akadályozza a két ágazat összefogását? Egyáltalán milyen belső ellentétek vannak az egyes szakmákon belül, és hogyan erősíti a kormányzat a belső megosztottságot? Mit tesznek a szakszervezetek az összefogásért és a hatékony érdekképviseletért?

 A Szabad Európa podcastjában Nagy Erzsébetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagját és Soós Adriannát, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökét kérdezték.

Miért nem volt eddig együttműködés, és most mi indította ezt el?

Soós Adrianna: Közös gazdánk a kormány, idén ráadásul közös lett a minisztérium is, ahová a két ágazat tartozik. Most is önálló államtitkárságai vannak az egyes szakterületeknek, de közös főnökük a belügyminiszter. Másrészt a költségvetésből egyik ágazat sem részesedik annyira, mint amennyire az elvégzett munka, a felelősség, az átlagosnál nehezebb munkakörülmények indokolnák. Illetve mind a kettő olyan terület, ahol nemzetközi munkaerőpiac van, magasan képzettek a szakemberek, akik külföldön is el tudnak helyezkedni. Erre is tekintettel kell lennünk, amikor meghatározzuk, hogy milyen követelményeket támasztunk az állammal szemben, hogy itthon tudjuk tartani a szakembereket. Itthon is mindenkinek szüksége van arra, hogy gyógyítsák, és arra is, hogy tanítsák a gyerekeket, felnőtteket.

Nagy Erzsébet: A PDSZ mindig keresi a partnereket, akikkel akciószövetséget tudunk kötni. Az egészségügyi dolgozók esetében adja magát a helyzet, mert közösek a problémáink. Nem csak azért, mert azonos miniszter felügyelete alá tartozunk – akinek semmi köze sem az egészségügyhöz, sem az oktatáshoz egyébként. Közös, hogy rettenetesen elmaradtak a béremelések a korábbi években. Szinte mindenkinek, aki az alacsonyabb bérkategóriába esik, a garantált bérminimumra kell emelni a bérét. Ide tartoznak egyetemet végzett és nem csak a pályakezdő pedagógusok. A 2014-es minimálbér alapján számolják a béreket a pedagógusoknál, a 2008-as közalkalmazotti bértábla alapján.

Az egészségügyi dolgozók esetében már működik egy számukra rendkívül hátrányos jogállási törvény, és a szakképzésben dolgozókat is kiszervezték a közalkalmazotti törvény hatálya alól, ez is közös. Most a pedagógusokat is kiszerveznék. Még nem tudjuk, hogy milyen tartalommal, de eddig azt láttuk, hogy ez mindig hátrányos volt. Az orvosoknál is működik már a béreltérítés rendszere, amit nálunk be akarnak vezetni valamilyen nem ismert, szubjektív értékelési szempont alapján. Számos olyan párhuzam van, ami alapján adja magát, hogy együttműködjünk.

Milyen belső megosztottságok nehezítik az érdekérvényesítést?

S. A.: Nálunk az orvosok és a szakdolgozók a két nagy csoport. Van kamarájuk, ami kötelező tagsággal bír. Kötelező tagság van, tehát az ő létük bizonyos fokig mindig függ az aktuális kormánytól, hogy akar-e nekik ilyet, vagy nem akar. (Az interjú elkészülte után jelentette be a kormány, hogy megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát)

Ezen túl is az egészségügyön belül különböző szakmák vannak, ahol eltérő a felelősség, a fizikai, lelki terhelés, a munkaintenzitás. Ezek az emberek nagyjából azonos alapbért kapnak, amit – ha már nagyon éget egy területen a hiány – valamilyen pótlékkal megpróbálnak ellensúlyozni. De nincs az egésznek egy egységes rendszere, hogy ahol nagyobb a felelősség, ott magasabb legyen az alapbér is például. Mindezeket be kellene mérni, és kialakítani egyes szakterületek bérezését.

Most ráadásul a tárca el akarja törölni ezeket a pótlékokat, mert áttekinthetetlenek. Abban partnerek vagyunk, hogy ezt a bérrendszeren belül oldjuk meg, de a munkavégzésben meglévő különbségeknek meg kell jelenniük a bérezésben is.

Nagyon nehéz a partnerekkel is együttműködni. Részben azért, mert mindenki saját maga akarja megoldani a dolgot, ami nem nagyon sikerül. Évek óta próbálunk az orvosi kamarával, a szakdolgozói kamarával, a többi szakszervezettel is együttműködni. Szeretnénk közös elképzeléseket kialakítani, amit aztán együtt képviselünk. Vannak előremutató lépések, az orvosi kamarával már elég jó kapcsolatunk jött létre. Most az orvosok is a követeléseik között fogalmazták meg például, hogy a szakdolgozóknak is legyen béremelésük. Hiába áll ott az orvos a műtőben bemosakodva. Ha nincsen műtősnő vagy nincsen műtőssegéd, aki előkészíti a beteget műtétre, akkor az a műtét el fog maradni.

A harmadik nagy csoport a műszaki, gazdasági területen dolgozók. Villanyszerelők, karbantartók nélkül nem fog a villany égni. Sajnos volt már arra példa, hogy újra kellett betegeket éleszteni, mert a lélegeztetőgépek nem jutottak áramhoz. Ezt csak azért említem, mert a háttérben dolgozókról hajlamosak vagyunk sokszor elfeledkezni. De ha nincs karbantartás, akkor nem lesz mammográfia, nem lesznek laboratóriumi vizsgálatok. Nélkülük nem működik a rendszer, az oktatási sem. A karbantartók sem csak az állami szférában tudnak elhelyezkedni.

Abban is lenne hová fejlődünk, hogy a saját munkavállalóinkat hogyan tudjuk arra rábírni, hogy ne törődjenek bele a méltatlan helyzetbe. Álljanak ki magukért, ne féljenek, mert rájuk biztos, hogy szükség van. Őket nem lehet a kórházból, a rendelőintézetből elküldeni, mert akkor megszűnik a gyógyítás. Erre gondoljanak mindig, amikor attól félnek, hogyha tiltakozásba belekezdenek vagy szólnak a főnöknek, ha valami nincs rendben. Nem az a megoldás, hogy ha elegük van, akkor elhagyják a szakmát vagy akár az országot. Sokan ezt választják, de mi próbálunk arra törekedni, hogy tárgyaljunk és érjünk el eredményeket.  Továbbiak a teljes leiratban