Keddtől OEP által finanszírozott reumatológiai szakrendelés és fizioterápiás ellátás indul a kecskeméti fürdőben.
A fürdőbeli szakrendelés lehetősége gyakorlatilag már az új kecskeméti uszoda tervezésekor felmerült, jövő héttől pedig el is indul heti kétszer három órában, a megyei kórház két reumatológus szakorvosának közreműködésével. A felírt tb-finanszírozású fizioterápiás kezelések terén a betegeknek nagy könnyebbséget jelenthet, hogy a fürdőbe a hét minden napján, reggel 7 és este 8 óra között bármikor mehetnek – írja a Petőfi Népe – online.
Az újításokkal a cél az volt, hogy csökkenjen a járóbeteg szakrendelésen kialakult hosszú előjegyzési idő. Az uszodában a kórházhoz képest bizonyos szempontból komplexebb gyógyászati szolgáltatást is tudnak nyújtani, mert az előbbiben van például iszapkezelés is.
Dr. Svébis Mihály, a Kecskeméti Megyei Kórház főigazgatója a témában tartott tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: nemcsak a kecskemétieket, hanem bárkit fogadnak, aki felkeresi a reumatológiai szakrendelést. Gyógyászati ellátás egyébként már a régi uszodában is volt: az Ölelő Kéz Alapítvány munkatársai biztosították a masszázs- és gyógytorna szolgáltatást. Ők végezik ezt az új komplexumban is.
Mint dr. Fáy Tamásné, az alapítvány kuratóriumának titkára elmondta: tizenkét jól képzett gyógymasszőr és fizioterápiás asszisztens fogadja a betegeket, ők látják el a tébés kezelésekre érkezőket is. A fürdőben egyébként hat masszázs-kezelőhelyiség és két fizioterápiás fülke van, valamint ezenkívül végeznek mágnesterápiát és ultrahangot is.
A sajtótájékoztatón dr. Zombor Gábor polgármester bejelentette: a napokban lezárult a fürdő próbaüzeme, azaz a Hírös Sport Kft. átveheti az üzemeltetést.