A kórház belső vizsgálata szerint „szakmai mulasztás nem történt”. Most viszont büntetőeljárás indult.
A Gödöllői Rendőrkapitányság hivatalból, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást indított két kistarcsai szülés ügyében – erősítette meg a válaszonline.hu információját a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az eljárás azután indult, hogy a Válasz Online beszámolt róla, 2024. december 23-án a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban két kismama is lélegeztetőgépre került és vért kapott. Az anyák történetében közös pont volt, hogy a szülést kísérő rezidens a nők jelzése ellenére órákon keresztül halogatta a császármetszés elvégzését. Az egyik kismama elviselhetetlen, nem szülési jellegű fájdalom miatt kérte a beavatkozást, amit csak akkor végeztek el rajta, amikor nagy mennyiségű vér lövelt ki belőle. A nőt a császármetszés után újra meg kellett operálni, és két és fél liter vért kapott.
A másik szülésnél a magzat rendellenes testtartása miatt végül szintén császármetszést végeztek, de órákkal azután, hogy kiderült: a baba arccal előre próbál megszületni. A nők napokat töltöttek intenzív osztályon. Az egyik kisbaba egészséges, a másik újszülött állapota a riport megjelenése óta romlott, kórházi kezelésre szorult.
Február közepén a kórház „nevére vette” az ügyeletes szakorvost, akit korábban nem szerepeltetett dolgozói között a honlapján, és az addig általános orvosként feltüntetett rezidens pozícióján is változtatott. Február végén Trombitás Zoltán, a kórház főigazgatója az RTL híradójának azt mondta, a fenntartó által az ügyben indított belső vizsgálat lezárult, és eszerint „szakmai mulasztás nem történt”. Most viszont büntetőeljárás indult.
Továbbiak a cikkben