Nyolcszázmillió forint hiányzik a betegszállító cégek költségvetéséből.
Nyolcszázmillió forint hiányzik a betegszállító cégek költségvetéséből, ekkora lenne a 2012. évi kompenzáció összege a tavalyi elmaradással együtt - allítja a betegszállítók egyesülete saját számítására hivatkozva. Eközben a szolgáltatásra vonatkozó társadalmi igény harminc százalékkal emelkedett, a gépkocsik állapota viszont aggasztóvá vált – írja a Népszava – online.
Dr. Bíró Ferenc a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének (MBOE) elnöke úgy vélekedett: tavaly óta "a helyzet fokozódik". A betegszállítás költségei drasztikusan emelkedtek, elsősorban az egekbe szökő gázolajárak miatt. A finanszírozás viszont változatlan maradt. Így a betegszállítók közel egy éve nem tudják pótolni a leamortizálódott gépjárműveket.
"A kormány nyilván rendet akar teremteni, és ez érthető is, azonban az eddig elmulasztott ellenőrzéseket ezzel nem lehet pótolni. Szervezetünk jó ideje finanszírozás javító jogszabály-változtatásokat javasolt, azonban ezeknek csak egy részét fogadták el. A betegszállítás finanszírozása az elmúlt három évben abszolút értékben még csökkent is, ugyanakkor a betegszállítási igény közel harminc százalékkal növekedett" - nyilatkozta az elnök.
Az MBOE már tavaly október végén aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a gázolajár és a jövedéki adó változásai újból jelentősen növelik a betegszállítás költségeit, emiatt arányos kompenzáció szükséges. A NEFMI tavaly két alkalommal adott támogatást a többletköltségek fedezésére, ám a kapott pénz még 50 %-ban sem fedezte a gázolajár-emelkedés miatt megnövekedett tényleges kiadásokat. A hiányzó összeget a gépjármű-amortizáció pótlására szánt pénzből és hitelekből kellett fedezniük, de ez hosszú távon nem folytatható - írták, hozzátéve: a betegszállítók szervezeteknek további hitelekre nincs lehetőségük és a gépkocsik állapota is aggasztó.
Az egyesület számításai szerint a 2012. évi szükséges kompenzáció a tavalyi elmaradással együtt 800 millió forint. Ugyanakkor az idei büdzsében hiába keresik a többletköltségek fedezetét, ezért ismételten a NEFMI-hez fordultak segítségért. Az egyesület álláspontja szerint "hatékony és előremutató megoldás csak a minisztériumok szakmai támogatásával és a szükséges anyagi források biztosításával születhet" – emelték ki. E nélkül a szervezeteknek nem lesz más lehetőségük, mint csökkenteni a kilométer-teljesítményt, ehhez viszont a jogszabályi környezetet kellene módosítani.