Rusvai: Szép lassan rám kaptak az újságírók

Humán világjárvány utoljára a spanyolnátha volt 100 évvel ezelőtt. Az állatorvosok viszont naponta járványvédelemmel kelnek és fekszenek. Nekünk nagyon sok járványos betegséget kellett felszámolnunk az állatok között az elmúlt években is. A járványtan oktatása nálunk államvizsgatárgy volt egészen a közelmúltig. Ezért nekünk sok minden kézenfekvő volt, amit az orvosoknak újra kellett tanulniuk az elmúlt év során - mondta el Rusvai Miklós virológus a boon-nak adott interjúban.

Honnan volt ennyi ideje, energiája, egyáltalán kedve ahhoz, hogy mindenkinek a rendelkezésére álljon?

Egyrészt ez annak köszönhető, hogy 2017 óta már nyugdíjas vagyok. A másik, hogy szívügyem a tájékoztatás, egyetemi tanárként is nagyon szerettem oktatni. Óraadóként még sokáig visszajártam az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol 40 évig dolgoztam, de azért maradt szabadidőm. Mivel fölmerült az igény, hogy beszélhetek a szakmámról és arról, amit egész életemben csináltam, a vírusokról, a járványtanról, az immunológiáról, éltem a lehetőséggel. A járvány kezdetén, tavaly tavasszal még nagyon nagy volt az információhiány. A riporterek, az újságírók nem találtak olyan interjúalanyt, aki a vírussal és a járvánnyal kapcsolatos alapfogalmakat elmagyarázta volna. Ennek az volt az oka, hogy az ezzel foglalkozó hivatalos szakemberek egyrészt rendkívül elfoglaltak voltak, másrészt ők köztisztviselők és közalkalmazottak, emiatt korlátozott volt a nyilatkozási lehetőségük. Én viszont nyugdíjasként bármikor, bárkinek szívesen adtam információkat. Nem válogattam a sajtóorgánumok között, hiszen az én szememben nincs kormánypárti vagy ellenzéki lap és tévécsatorna. A vírus sem válogat politikai hovatartozás szempontjából. Tehát mindenkinek joga van minél szélesebb körű tájékoztatást kapni azért, hogy lehetőleg elkerülje a súlyos betegséget. Mivel mindenkinek szívesen válaszoltam, szép lassan rám kaptak az újságírók.

Nem szólt senki önnek, hogy most már elég lesz, nem kell annyit nyilatkozni?

Voltak ilyen kísérletek, de épp azért, mert teljesen független vagyok mindenféle szervezettől és intézménytől, ezeket nem kellett szigorúan betartanom.

Ugorjunk vissza kicsit a pályája elejére! Hogyan lett víruskutató? Hiszen ez nem tartozik a legnépszerűbb foglalkozások közé.

Tanyán nevelkedtem föl, így igen hamar megszoktam és megszerettem az állatokat, a természetet. Korán nyilvánvalóvá vált, hogy valahol a mezőgazdaság területén fogok dolgozni. Az még kezdetben nem dőlt el, hogy agronómus vagy állatorvos leszek-e, de felvettek az Állatorvostudományi Egyetemre, és az egyetemi évek alatt nagyon megszerettem a mikroszkópos munkát. Hamar kiderült, hogy nem gyakorló állatorvosként fogok dolgozni, hanem a laboratóriumban. Bár jól tudtam, hogy ez az állatorvosi szakmának a kevésbé jól kereső ágazatai közé tartozik, de ennek ellenére a laboratórium mellett döntöttem. Mivel jól tanultam, végzés után az egyetem Mikrobiológiai Tanszékének vezetője, egy nagy tekintélyű akadémikus, Szent-Iványi Tamás meghívott a tanszékére. Így a víruskutató laboratóriumban kezdtem el dolgozni, és negyven éven át folytattam itt a munkát. Bár nem a vírusokkal foglalkoztam mindvégig, mert 2000-ben átkerültem a Kórbonctani Tanszékre, és annak a vezetője voltam 15 éven keresztül, de utána újra visszamentem a mikrobiológiára. Akkor már nyugdíjasként.

Továbbiak acikkben