Semmelweis kezet mos

A társadalom és a gazdaság működésének alapvető feltétele – mindenütt a világban – a korszerű és hatékony egészségügyi rendszer. „E közismert tény ellenére nálunk az egészségügyi ellátás hosszú idők óta fogyókúrán esik át, anélkül, hogy a diéta céljáról bármit is lehetne tudni. Súlyos hagyatékot, sok szempontból kaotikus egészségügyi rendszert vett át elődeitől a kormány 2010-ben - írja a Magyar Hírlap Online. - Emlékezetesek azok a szakmailag kevésbé, politikailag annál inkább megalapozott intézkedések, amelyek nyomán kórházak tűntek el a szolgáltatók listájáról, míg más intézmények – amelyekért viszont nem sírt volna senki – megmaradtak" - olvasható a lap vélemény című rovatában.

A cikkben a továbbiakban arról is szó esik, hogy az összeszokott és hatékony gyógyító csoportok zilálódtak szét az ellátórendszer „úgynevezett" reformja során, pedig az egészségügynek az emberi erőforrás talán a legnagyobb kincse. A több-biztosítós modell kimunkálása mindezt még tetézte, majd törvényi elfogadása, míg bevezetésének sikeresen elejét vette a 2008-as tavaszi népszavazás. Ezt követően a Bajnai-kormány sem hozhatta helyre a hibákat, sőt a 2009-es gazdasági válság fokozta az eróziót: az előző évhez képest több tízmil¬liárd forinttal csökkent a gyógyításra-megelőzésre szánható összeg az egészségügy költségvetésében.

Ekkor azonban megmozdultak az orvosok, zöld zászlót tűztek a kórházakra és éhségsztrájkba kezdtek. Végül megoldás született, az intézmények utólagos finanszírozásának időtartamát a kormányzat egy hónappal csökkentette, így a rendszerbe ideiglenesen több pénz került. Ám ezt a második polgári kormány gondként örökölte, hiszen az egyhavi finanszírozásnak 2010-ben praktikusan nem volt fedezete. Viszont az érzékeny válsággócok felszámolása megkezdődött, amelynek során a kabinet kiiktatta a rendszer leginkább kontraproduktív elemeit, így például a rezidensek röghöz kötésére vonatkozó korábbi rendeletet. Menet közben pedig lehetőség nyílt az Egészségbiztosítási Alap 2007-es szufficitjének felhasználására.

Elkészült a Semmelweis Terv is, az abban megfogalmazott elképzelések hosszú távon is biztonsággal működtethető rendszer strukturális alapjait jelenthetik. A folyamatban lévő átalakítás azonban nem folyhat zökkenőmentesen, mert a feladatok világos meghatározásán túl garantálni kell az elvégzésükhöz szükséges tárgyi és személyi feltételeket, no és természetesen a pénzügyi hátteret is.

A hosszabb terjedelmű írás végezetül a következő gondolatokkal zár: Jelenleg is folynak azok a tárgyalások, egyeztetések, amelyek aktuálisan a felmondólevelük „élesítését" felfüggesztő rezidenseket kívánják meggyőzni arról, hogy a magyar egészségügy számos anomáliája közül végre megkezdődik a bérszerkezet átalakítása, tisztes megélhetést biztosító pályává téve a hazai orvoslást. Az az egészségügyi kormányzat felelőssége, hogy a megkezdett államosítást konzekvens módon hajtja-e végre, és gondoskodik-e arról, hogy ne csak a működtetés, hanem a működés is megfeleljen az elvárhatónak. Az államosítás egyébként olyan lehetőség, amely évtizedek óta megoldatlan gondokra találhat reális megoldást, a problémák további elodázása viszont súlyos helyzetet okozhat.

Azzal is számolni kell, hogy az egészségügyben felhasznált eszközök, gyógyszerek nagy része importtal kerül az országba, ezért a beszerzések tervezett központosításánál az államnak ki kell használnia erejét, hogy a rendszer egészét biztonságosan és a lehető leggazdaságosabban láthassa el alkalmas eszközökkel, gyógyszerekkel. A legújabb érzékeny pont az adómentessé tett munkáltatói egészségügyi hozzájárulás lehetséges „kibontakozása". Lényeges kérdés, valójában milyen rendszer fejlődhet ki abból a lehetőségből, hogy a társadalom egy része elkülönült egészségügyi ellátói hálózatot hozhat létre. E folyamat pontos részletei kiszámíthatatlanok.