Orvoshiányról és összeomló ellátásról írnak segélykérő levelükben a térség egészségügyi dolgozói.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház, amely valaha Magyarország egyik legnagyobb és legkorszerűbb közkórházaként működött, ma már az országos átlagnál alacsonyabb szintű megyei intézményként tengődik. A helyi orvosok és szakdolgozók egyre kétségbeesettebb hangon szólalnak fel a kórház kritikus helyzete miatt, amely mostanra az összeomlás szélére sodródott. Egy segélykérő levelet is közzétettek, melyet a térség egészségügyi dolgozói írtak alá, hogy felhívják a figyelmet az intézmény súlyos problémáira, írja az Elitmed.
„A megyei intézmény olyan mélyen van, mint még soha, de a politikai csaták miatt mégsem képesek kinevezni arra alkalmas vezetőt. Olyan ez, mint a Titanic, mindenki látja a jéghegyet, de senki sem kormányoz” – fogalmaztak lapnak a környék ellátásában aktívan dolgozók.
A legnagyobb probléma a tiltakozók szerint az alkalmas vezetés hiánya. Bár égető szükség lenne egy tapasztalt főigazgatóra, a politikai csatározások miatt ez egyelőre lehetetlennek tűnik. Évek óta különös módon cserélődtek a vezetők. Tiba Sándor lett az első „politikai” küldött, aki lényegében verdiktet hirdetett: az akkor még ott dolgozó szakemberek szerint boszorkányüldözésbe kezdett. Rövid pályafutása alatt indultak a tömeges elvándorlások. Majd jött az utódja – aki az intézményi fáma szerint mindössze egy hátizsákkal sétált le az onkológiáról, ahol addig vállalkozóként dolgozott –, és bármiféle vezetői képesítés és pályáztatás nélkül, ámde annál nagyobb tekintélyköveteléssel kezdte irányítani a kórházat. Azt, amelyik néhány évvel korábban még prosperált. Majd innen nevezték ki valamennyi intézmény országos vezetőjének, az OKFŐ főigazgatójának. Mostanra több mint egy éve nincs véglegesen kinevezett igazgatója a kórháznak. A meghirdetett, 2024. május 1-jére befejezettnek gondolt vezetői pályázat sorsáról nincs információ. Három pályázó közül egyet már behívtak, egy még jelenleg is „laktanyai kiképzés” alatt van. A kórházat egy onkológus vezeti jelenleg, akinek orvosigazgatói megbízásán kívül más erre feljogosító képzettsége, gyakorlata nincs.
Az egyik legsúlyosabban eladósodott kórház már most is szinte megoldhatatlan létszámhiánnyal küzd: a szükséges főállású orvosoknak, szakdolgozóknak olykor a 35-40 százaléka is hiányzik, de az elmúlt évek gyakorlatát követve még most is folyamatosan hagyják el az intézményt. A korábbi 20 műtőből ma alig 14-15 működik, az általános sebészeten a korábbi 5 műtő helyett ma kettőben folyik ellátás. Az aneszteziológia, az intenzív, a sebészet, az urológia, a bőrgyógyászat, a gyermekgyógyászat és a fül-orr-gégészet, valamint a szemészet esetében a legkritikusabb a helyzet. Informátoraink szerint a betegek jelentős része ellátatlan vagy rengeteget utazik, esetleg magánellátásban oldják meg ellátásukat. Az egykor nagy hírű Velkey László Gyermekegészségügyi Központ olyan mértékű munkaerőhiánnyal küzd, hogy vissza kellett hívni a vezetőségbe egy közel 20 éve nyugdíjas, most már 83 éves főorvost, valamint egy már hat éve nyugdíjas másik orvost. Ráadásul a törvény szerint szükség esetén a megyei kórháznak kellene ellátnia humán erőforrással a városi kórházakat – Ózd, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika –, de ez jelenleg kivitelezhetetlen. Emiatt például Sátoraljaújhelyen most nincs gyerekellátás, a szülészetet pedig napközbeni működésre korlátozták, és a hétvégén is csak korlátozott mértékben van elérhető szakellátás. Az adatokból ugyanakkor az is látszik, hogy még ha szakmailag egy oktatókórházban sokkal vonzóbb is lenne dolgozni, a szakemberek szívesebben mennek a kisebb, városi intézményekbe. Ha megnézzük a környező kórházak adatait, vannak olyanok is, mint például az edelényi, ahol hiány nincs, sőt bizonyos területeken még többen is dolgoznak a minimálisan előírtnál. Vagyis láthatóan az ottani vezetők tudják kezelni az országra általánosságban is jellemző hiányállapotot.
További részletek az Elitmed cikkében.