Az elméleti képzéssel a hallgatók háromnegyede elégedett.

Hiába vannak hazai terveik a frissen végzett orvosoknak – a magyar egészségügy ugyan javuló, de még mindig borús helyzete miatt –, sokan közülük mégis a külföldi munkavállalást fontolgatják. Az egyetemekről kikerülő orvostanhallgatók többsége elutasítja a paraszolvencia intézményét, ugyanakkor a jelenlegi körülmények miatt elfogadná a felajánlott hálapénzt – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Átfogó felmérést készített a Magyar Rezidensszövetség (MRSZ) a Szinapszis Kft. közvélemény-kutató céggel a közelmúltban államvizsgát tett orvostanhallgatók körében. A szervezet a fiatalok oktatással kapcsolatos véleményét, jövőbeli terveit, valamint a hálapénzt érintő attitűdjét vizsgálta. A felmérésből kiderült, a hatodévesek többsége az érdeklődése miatt döntött az orvosi hivatás mellett, majdnem felük azonban ma már más szakmát választana. Ennek okaként a legtöbben a társadalmi és anyagi megbecsülés, a befektetett energia, valamint a felelősség aránytalanságát jelölték meg. Ugyanakkor a fiatalok attól is félnek, hogy nem tudnak egzisztenciát teremteni.
A kutatás rávilágított arra is, hogy a magyar egészségügy helyzetét a fiatal orvosok meglehetősen borúsan látják. Több mint 90 százalékuk szerint kritikus problémát jelent a túlterheltség és az alacsony fizetés, de az orvoselvándorlás, a szakdolgozóhiány és az erkölcsi megbecsülés hiánya is sokakat aggaszt. A rezidensszövetség már többször felmérte a fiatal orvosok hálapénzzel kapcsolatos attitűdjét, és ezúttal is kíváncsi volt a véleményükre. A végzett diákok 90 százaléka elutasítja a paraszolvencia rendszerét, ám 70 százalék a jelen körülmények miatt elfogadná, ha felajánlanának hálapénzt. A hallgatók több mint háromnegyede szerint a betegek nem hálából adják a borítékot, hanem előnyt remélnek tőle.
A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.