Végig vezetve diadalmaskodott az S9-es sérültségi kategória döntőjében 100 méteres pillangóúszásban.
A címvédő Sors Tamás aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban (S9-es sérültségi kategória) a londoni paralimpián. Az 59,23 másodperccel világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok pécsi úszó – aki négy éve, Pekingben a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét szerezte – végig vezetve diadalmaskodott az S9-es sérültségi kategória döntőjében. A húszéves sportoló az első magyar érmet nyerte Londonban. A finálé másik magyar résztvevője, Tóth Tamás hetedikként csapott célba – írja az MTI híre nyomán Magyar Nemzet.
„Szerettem volna világcsúccsal nyerni, persze ezzel együtt örülök az első helynek" – nyilatkozta a döntő után Sors. „Láttam a végén, hogy jön az ausztrál, és imádkoztam egy jó benyúlásért, sikerült. Külön öröm számomra, hogy öt éve veretlen vagyok ebben a számban, és az, hogy nem lett világcsúcs, azt jelenti, hogy maradt még bennem. Jó formában érzem magam, két súly helyett már két rakéta van a lábamon, várom a holnapi 100 méter hátat. Az uszoda hangulata fantasztikus volt, annyira izgultam a hangzavarban, hogy csak a végén mertem felnézni a lelátóra. Köszönöm, hogy ennyi magyar szorított nekem!"
Anatolij Petrov tanítványa pénteken 100 háton, majd a későbbiekben (időrendben haladva) 400 gyorson, 50 gyorson, 200 vegyesen és 100 gyorson is elindul Londonban, utóbbi számban és 400 gyorson bronzéremmel zárt a 2008-as játékokon.