A legtöbb nő szeretne gyermeket, és betegség sem tudja megakadályozni ebben.
Kopácsi Melinda 15 éve szenved az endometriózis nevű betegségben, ami sokakat tesz meddővé. 17 altatással 12 műtétet és lombikbébi programban 5 petesejtleszívást vállalt a gyógyulásért és a megtermékenyülésért. Melinda azért szeretné megosztani harcainak történetét, hogy segítséget nyújtson azoknak a nőknek, akik hasonló helyzetben vannak, hogy ne adják fel egy percre sem a reményt. A szűkebb környezetében három fiatal lány is szenved ebben a betegségben – olvasható a veol.hu portálján.
Becslések szerint az endometriózis a nők húsz százalékát érinti. Ma már ennek a betegségnek világnapja is van (minden évben a Nőnap előtti hétre esik).
A betegségem 1995-ben kezdődött, a férjemmel 1998-ban házasodtunk össze. Úgy vett el, hogy tudta, az endometriózis esetleg meddőséggel jár, de soha nem hagyott el, mindig azt látta, hogy egyszer lesz családunk - mesélte Melinda.
– Az endometriózis tünete az volt, hogy egy hónapban tíz napot véreztem, erősen görcsölt a hasam, és nagy deréktáji fájdalommal járt, nem hatottak a görcsoldók. Ultrahangos vizsgálatnál derült ki az endometriózis. Mikor megtudtam, rögtön kerestem ugyanebben a betegségben szenvedő nőt, hogy beszéljek vele. Elmentem hozzá, kiderült, hogy ikres anyuka lett, másztak utána a gyerekek. Azt hittem, egy-két műtét, és nekem is sikerül. Megerősödtem, és az volt a vágyam – folytatta Melinda –, hogy én is átélhessem az anyai örömöket, hadd szerethessem gyermekeimet, és én is örömteli szülővé válhassak. Azt kívántam, hadd szerethessek én is gyerekeket, hadd válhassak én is szülővé. Többféle endometriózis van, az enyém nagyon makacsnak bizonyult. Megoldás lehet, hogy leállítják a menstruációt és ezalatt elpusztulnak a betegséget okozó sejtek. A kezelés klimaxos tünetekkel jár (hőhullámok, verejtékezés). Sajnos nekem a menstruáció szüneteltetése után is újraéledt a betegség – tette hozzá Melinda.
Nagyon ritkán esik meg, hogy endometriózissal valaki természetes úton teherbe tud esni. A lombikprogram segíthet, habár lelkileg és anyagilag is nagy megpróbáltatásokkal jár.