Így nem lehet játszani! Fel sem tudom dobni a kosárig
Lemondóan jegyezte ezt meg egy tizenéves fiú, majd kerekes székével legurult a kaposvári sportcsarnok játékteréről, s látható elismeréssel nézte, milyen ügyesen lavíroznak speciális kocsijaikkal a mozgáskorlátozott kosarasok. Mások a kerekes székes hajtányokat próbálgatták a bejárat előtt, s jutottak hasonló megállapításra: hiába ép és egészséges valaki, képtelenségnek tűnik, hogy az ilyen járgányokkal kilométereket tegyen meg. Persze többek között ez is volt a célja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete regionális MERI-napjának, melyen a fogyatékkal élőknek ajánlottak különféle sportokat és természetesen lehetőséget adtak az épeknek, hogy meggyőződjenek, semmivel sem egyszerűbb világraszóló eredményeket elérniük a parasportolóknak – olvasható a sonline.hu portálján.
Olyan településeket kerestünk a bemutatók helyszínének, ahol már létezik sportegyesület fogyatékkal élők számára – nyilatkozta Vid Gábor, az esemény sajtófőnöke –, a Kaposvár ilyen, bocsában például kifejezetten erős a csapatuk.
Persze nemcsak a klub szólt a somogyi megyeszékhely mellett – mely így a hat hazai bemutató egyik helyszíne lehetett –, hiszen a MERI-napok egyik főszervezője a kaposvári származású Dani Gyöngyi, sokszoros paralimpiai ezüstérmes vívó, akit mindenütt óriási szeretettel fogadtak, bármelyik bemutatónál is tűnt fel.
A rendezvényen a fentebb említetteken kívül íjászatban, asztaliteniszben, vívásban – a többszörös paralimpiai bajnok Szekeres Pál helyettes államtitkár segédletével –, bocsában is kipróbálhatták magukat az érdeklődők, akik között akadt olyan család is, ahol a kislány nemrég sérült meg maradandóan, és úgy gondolták, a sport segít neki teljes életet élni. Ahogyan a megannyi szombati példa mutatta: a lehetőség adott számára – húzza alá a portál.